Belföld

Együttműködnek a magyar EP-képviselők

Azoknak az uniós parlamenti képviselőknek, akik korábban már megfigyelőként dolgoztak Brüsszelben, párttagságuktól függetlenül sikerült jól együttműködniük. Erről Szili Katalin beszélt, amikor fogadta a megválasztott európai parlamenti politikusokat az Országházban.

A parlament elnöke reményét fejezte ki, hogy a következő öt évben is folytatódik az együttműködés, és saját európai frakciójában minden magyar politikus az ország érdekérvényesítéséért, gyarapodásáért dolgozik. A jelenlévő politikusok is erről beszéltek.

A Fidesz nevében Barsiné Pataki Etelka egyeztetést szorgalmazott, Tabajdi Csaba, a szocialista pártdelegáció vezetője pedig elmondta, egy 12 pontos tervezetet készítettek, amelyet a következő napokban szeretnének megtárgyalni a Brüsszelbe és Strasbourgba utazó politikusokkal.

Elhangzott az is, hogy várhatóan a jövő héten kerül a parlament elé a képviselők jogállásáról szóló törvény tervezete, amelynek elfogadása már régóta várat magára. Szent-Iványi István, az SZDSZ politikusa úgy vélte: közös felelősségük bebizonyítani, hogy érdemes figyelni az európai parlamenti választásokra, és megerősíteni azt, hogy tétje van az európai uniós munkának.

A szakpolitikusok felelősségét említette Olajos Péter, az MDF képviselője is, Demszky Gábor főpolgármester pedig a hatékony lobbizást sürgette, és fölhívta a figyelmet arra, hogy már most készülni kell az unió 2007-ben kezdődő új költségvetési ciklusára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik