A csütörtök este megjelent vírus a néhány hete nagy port kavart, politikai üzenetet tartalmazó magyar féreg (Zafi.A) utódja. Az új kártevő már nem csupán magyar nyelvű üzenetekben terjed, ezért elterjedtsége nagyságrendekkel felülmúlja elődjét. Az újabb verzió is tartalmaz politikai üzenetet, azonban elemzők véleménye szerint az üzenet ebben az esetben egyáltalán nem fog megjelenni! – fogalmaz a két cég.
A közlemény szerint a kártevő megjelenésének időpontja nem véletlenül esett az EP választások hétvégéjére, hiszen a spam és vírusok által terjesztett üzenetek hatékony fegyvernek tűnnek a kampánycsend kijátszására. Erre már láthattunk példát, hiszen a napokban megjelent a Sober.H is, amely német nyelvű szélsőjobboldali idegengyűlölő üzeneteket küldött szét.
A Zafi.B variáns elosztott szolgálatmegtagadási (DDoS) támadást indít a www.parlament.hu, a www.virushirado.hu és a Vírus Híradót üzemeltető 2F 2000 Kft honlapja (www.2f.hu), valamint a www.virusbuster.hu ellen.
Az említett – vírusvédelemmel foglalkozó – honlapok elleni támadás egyfajta bosszúnak tekinthető, hiszen a Zafi.A változat megjelenésekor a két vírusvédelemmel foglalkozó cég jelentős szerepet vállalt a féreg és a benne található politikai üzenet terjedésének megakadályozásában. A két cég rendőrségi feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, derül ki a közleményből.

Habony Árpád decemberben szállt be a kaszinóbizniszbe, máris nyert 2,5 milliárdot
Ha csak a tavalyi nyereséget vesszük figyelembe, akkor a hátralévő 34 éves koncessziós időszakban 655 milliárd forintot kasszírozhatnak a tulajok.