Porto, 48761 néző
Játékvezető: Pierluigi Collina (Ivaldi, Pisacreta, mindhárman olaszok)
Meglepetésre a görög csapat kezdte támadóbban a mérkőzést, és egy nagy védelmi hibából meg is szerezték a vezetést. A folytatásban sem változott a játék képe, vagyis továbbra is a kék mezesek voltak lendületben, így teljesen megérdemelten vezettek az első játékrész lefújásakor. A második félidő elején döntőnek bizonyult a frissen beállt Ronaldo hibája, ugyanis a fiatal manchesteri felvágta a kiugró Seitaridist, a büntetőt pedig Basinas biztos lábbal értékesítette. A mérkőzés hajrájában kétségbeesetten támadtak a portugálok, gólt azonban csak a lefújás előtt tudtak szerezni, így megszületett az EB első meglepetése.
Összeállítások:
Portugália:
Ricardo-P. Ferreira, F. Couto, Andrade, Rui Jorge-Figo, Costinha (Nuno Gomes 65.perc), Rui Costa (Deco 46. perc), Maniche-Pauleta, Simao Sabrosa (C. Ronaldo 46. perc)
Vezetőedző:
Felipe Scolari
Görögország:
Nikopolidis-Seitaridis, Dellas, Basinas, Zagorakis-Kapsis, Fyssas, Karagounis (Katsouranis 46.perc), Vryzas-Giannakopulos (Nikolaidis 68.perc),Charisteas (Lakis 75.perc)
Vezetőedző:
Otto Rehhagel
Percről-percre:
1. perc: Elkezdődött a mérkőzés
7.perc: Maniche hibájából Karagounis szerzett labdát, majd 20 métrről óriási gólt lőtt a portugál kapu bal oldalába! Bombameglepetésre vezet Görögország!
9.perc: A portugál védelem újabb megingásából kis híján újabb gólt szereztek a görögök, azonban Charisteas az oldalhálóba lőtta a labdát.
13.perc: Továbbra is lendületben a hellének! Maniche újra labdát vesztett a középpályán, Giannakopulos beadására Vryzas érkezett, de jócskán fölé lőtt.
16.perc: Az első portugál helyzet: Rui Costa tette vissza a labdát Andrantenek, aki 20 méterről alig lőtt mellé.
23. perc: Egy baloldali szögletet követően Charisteas nem sokkal fejelt a kapu fölé.
26.perc:Figo mesteri beadására Rui Costa üresen érkezett, azonban 10 méterről leadott fejese elkerülte a kaput.
32. perc: Simao Sabrosa vette át a labdát védőjét becsapva, azonban a gólhelyzetben kiugró csatár elől Nikopolidis felszedte a labdát.
42.perc: Maniche unta meg társai tehetetlenségét, és lőtt 25 méterről…fölé.
45.perc: Az első portugál kapuralövés! Figo a tizenhatos jobb sarkából lőtt szabadrúgást, Nikopolidis könnyedén védett.
45+3.perc: Collina lefújta az első félidőt.
2. félidő
Csere a hazaiaknál: Beáll a MU fiatal kiválósága,Christiano Ronaldo Simao Sabrosa és Deco Rui Costa helyére
46. perc: Megkezdődött a második félidő.
A szünetben a görögök is cseréltek. Sérülés miatt lejön a gólszerző Karagounis, a helyére Katsouranis jön.
51.perc: Christiano Ronaldo eladott labdájára Seitaridis csapott le, akit a frissen beállt Manchester United játékos buktatott. Tizenegyes! A büntetőt Basinas nagy erővel rúgta a bal felső sarokba, 0:2!
65. perc: Costinha helyére Nuno Gomes érkezik
68.perc: A másik fél is cserél: a meghúzódott Giannakopulos helyett Nikolaidis a pályán.
73.perc: Figo tört előre, 18 méterről leadott lövése egy méterrel szállt fölé.
75.perc: Charisteas helyett Lakis lép a gyepre.
76.perc: Figo szabadrúgásból a jobb kapufa mellé csavart.
83.perc: Deco tört be a 16-os bal oldalán, de 15 méterről leadott lövése centikkel elsuhant a felő léc felett.
85.perc: Egy keresztbeívelt labda az üresen álló Ronaldohoz került, akinek a lövése megpattant egy kék mezesen, és a kapufa mellett az alapvonalon túlra csorgott.
86. perc: Sorozatos portugál helyzetek! Nuno Gomes 16 méterről leadott lövését Nikopolidis óriási bravúrral ütötte ki a bal alsó sarokból.
94.perc: Figo baloldali szögletét Ronaldo hat méterről csúsztatta a kapu bal oldalába. 1:2!
95.perc: Collina lefújja a találkozót.