Belföld

Magyar-svéd gazdasági tárgyalások

Várható, hogy Magyarország EU-tagsága révén a kisebb és közepes svéd cégek is fokozni fogják aktivitásukat a magyar piacon - hangzott el Major István, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára és Lars-Olof Lindgren, a svéd külügyminisztérium kereskedelempolitikai főigazgatója közötti tárgyaláson.

A Külügyminisztérium közleményében tájékoztatott: egyetértés volt a felek között abban, hogy a magyar adórendszer összességében nem versenytorzító, nem ad alapot az egyes uniós tagállamokban hangoztatott aggodalmakra, ellenkezőleg hozzájárul az EU egészének versenyképességét növelni hivatott “lisszaboni célok” teljesüléséhez.

A megbeszélésen azonos vélemény alakult ki arról is, hogy az Európai Uniónak több figyelmet és energiát kell fordítania Kelet-Európára és a kelet-európai országokkal való gazdasági kapcsolatok erősítésére.

A két fél egyetértett abban is, hogy fontos lenne a WTO égisze alatt folyó többoldalú tárgyalások dohai fordulója eredményeinek ez évi sikeres továbbvitele. Ennek előfeltétele, hogy az EU által kilátásba helyezett jelentős engedményeket a fontos kereskedelmi hatalmak hasonló engedményekkel viszonozzák.

Az unió és más térségek kapcsolatait értékelve a tárgyalópartnerek megállapították, hogy az EU és a brazil-argentin tengelyű integrációs tömb, a Mercosur (Déli Közös Piac) közötti szabadkereskedelmi megállapodás létrehozása a két ország véleménye szerint csak akkor lehetséges, ha a Mercosur saját tárgyalási ajánlatát jelentős mértékben javítja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik