Belföld

Az Uránia vetíti Koltay Gábor Trianon-filmjét

Az Uránia Nemzeti Filmszínház szombat óta vetíti Koltay Gábor, eredetileg televíziós sugárzásra készült Trianon-filmjét; a Velünk élő Trianon addig lesz műsoron, amíg érdeklődnek iránta - mondta a budapesti mozi igazgatója szerdán az MTI-nek.

“Amíg reális érdeklődés van a filmre, addig az Uránia vetíti azt” – mondta Cselényi László. Közlése szerint a hétvégén tartandó európai parlamenti választások miatt, a kampánycsend idején – azaz szombaton és vasárnap – nem játsszák a filmet. Cselényi László a döntését azzal indokolta, hogy a több mint két órás filmben “mára való utalások is vannak”. Az igazgató-filmrendező sajnálatosnak nevezte, hogy Koltay Gábor “a mindenki számára fájó emlékekkel bíró Trianonhoz” a mai politikai életre jellemző viszonyokat társítja. Cselényi László szerint ezt a két “élményt” külön kellene választani.

Az igazgató szólt arról is, hogy a Velünk élő Trianont eddig minden alkalommal telt ház előtt játszották; a filmet az Uránia dísztermében vetítik, ahová több mint 420-an férnek be. Cselényi szerint a dokumentumfilmben nincs olyan gondolat, amely törvénybe ütköző, “szélsőséges” lenne. A fogadtatást olyannak látja, mint amilyen a mai magyar közélet és politika fogadtatása. Van, akinek tetszik a film szerkezete, mondanivalója, és van, akinek nem – jegyezte meg. Az igazgató szerint ez is azt jelzi, hogy Trianon kérdése “kezeletlen, kitárgyalatlan és kialvatlan” a magyar közvéleményben.

Cselényi László elmondta, az alkotó kereste meg azzal, hogy a televíziós bemutatásra szánt dokumentumfilm-sorozatból készítene egy mozifilm hosszúságú változatot. Az igazgató úgy döntött: mint minden magyar filmnek, ennek az alkotásnak is megadja a bemutatkozási lehetőséget.

Koltay Gábor márciusban az MTI-nek nyilatkozva elmondta: 14 részes sorozatában történészek írók, költők, közéleti személyiségek, egyetemisták, történelemtanárok szólalnak meg és fejtik ki gondolataikat Trianonról, annak hatásairól. A filmben elhangzó beszélgetéseket dokumentumanyagokkal, és a rendező által korábban rögzített egyéb felvételekkel egészítették ki.

1920. június 4-én a Versailles melletti Kis-Trianon kastélyban aláírt békeszerződés értelmében – amely az első világháborút zárta le – Magyarország elveszítette addigi területének mintegy kétharmadát, beleértve Erdélyt is.

A dokumentumfilm-sorozatot a Magyar Televízióban (MTV) tervezték vetíteni; a tévé még márciusban kitűzött egy indítási időpontot, majd elhalasztották a bemutatót. Az MTV akkori közlése szerint televíziós szakemberek és történészi szakvélemények alapján úgy ítélték meg, a sorozatot át kell dolgozni, ezért az eredetileg kiadott műsortól eltérően nem kezdik el a sorozat sugárzását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik