Belföld

Tíz éve raboskodó kurd politikusokat engedtek szabadon

Kiszabadult börtönéből szerda kora este Layla Zana, valamint három társa, Hatip Dicle, Orhan Dogan és Selim Sadak.

A négy kurd volt parlamenti képviselő 10 évet raboskodott. A szabadulásukat elrendelő legfelsőbb bírósági döntés hírére az ankarai Ulucanlar börtön előtt egybegyűlt több száz ember ünneplésbe kezdett, énekelt és kurd néptáncokat lejtett. Amikor pedig kiléptek a börtönkapun, üdvrivalgással, virágesővel köszöntették a mosolygó szabadulókat.

Azon nyomban üdvözölte az ankarai közlést az elengedésről Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa, hozzáfűzve, hogy az intézkedés arra mutat: a törökországi politikai reformok tovább haladnak. Cemil Cicek török igazságügy-miniszter pedig úgy vélte: nincs már több érve az Európai Uniónak arra, hogy megakadályozza Törökország belépését a szervezetbe. “Mindazok, akik ürügyeket keresgélnek Törökország EU-csatlakozása ellen, elvesztették utolsó adujukat is.” Törökországban működik a demokrácia – fűzte hozzá még a bírósági rendelet nyilvánosságra hozása után.

Az elengedésükről szóló döntés kihirdetése egybeesett azzal, hogy a TRT török állami tévé és rádió megkezdte kurd nyelvű programjainak sugárzását. Először a legelterjedtebb kurd tájnyelven, a kurmandzsin adott a TRT harmincperces programot, majd zaza tájszólásban ad pénteken.

A törvényhozókat 1994-ben azért ítélték 15 évi szabadságvesztésre, mert a vád szerint támogatták az azóta hazaárulásért, terrorizmusért és szeparatizmusért elítélt és bebörtönzött Abdullah Öcalan szélsőbaloldali Kurdisztáni Munkáspártját (PKK). Közülük a legismertebb az egykor Nobel-békedíjra jelölt Leyla Zana, aki erőszakmentes módszerekkel küzdött a törökországi kurd lakosság jogaiért, és az ilyen küzdelem jelképévé vált otthon és külföldön élő kurdok szemében. Az Európai Unió már régóta követelte felmentésüket, és hangoztatta: az ügy árnyékot vet az unióhoz csatlakozni kívánó tagjelölt Törökország emberi jogi teljesítményére.

Harmincnégy kurd újságírót és aktivistát Isztambulban szerdán őrizetbe vettek a hatóságok. Ezt hivatalosan elővigyázatossági-biztonsági intézkedésnek tüntették fel a hónap végén megrendezendő NATO-csúcsértekezletre készülve – jelentette a kurdbarát Demokratikus Néppárt (DEHAP). Az Anadolu Ajansi kedd esti jelentése 28 személy őrizetbe vételéről számolt be. Cemal Kavak, a DEHAP isztambuli szervezetének helyettes vezetője szerdán sajtóértekezletén elmondta, hogy a hatóságok emellett átkutattak művelődési és más egyesületi székházakat, valamint lapszerkesztőségi irodákat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.