Belföld

Politikai vezetők – mindenki a magáét

Nem elég „jól" politizálnia egy politikusnak; olyan személyes arcot is kell mutatnia az emberek felé, amilyet azok szívesen fogadnak – írja a csütörtökön megjelenő Figyelő a lap számára készített kutatás alapján.

Legyen hozzáértő, őszinte és szavahihető, amit megígér, azt tartsa is be, viszonyuljon empatikusan az emberekhez, vagyis ne nézze le őket, értse meg problémáikat és összességében tudja azt, hogy mi kell az országnak – a magyar választókorú lakosság több mint négyötöde gondolja azt, hogy ezek a jó politikus jellemzői. A pozitív tulajdonságokat persze mindenki elsősorban a kedvenc pártjának politikusára tartja igaznak.






A kutatás

Az adatfelvétel standard kérdőívvel, kérdezőbiztosok segítségével, telefonon keresztül történt. A teljes reprezentatív 500 fős mintába 18 éves vagy ennél idősebb személyek kerülhettek be az ország egész területéről. A kutatók kvótás mintavételt alkalmaztak, vagyis – a KSH adatai alapján – előre meghatározták a minta nemi, életkori, iskolai végzettség és területi elhelyezkedés szerinti összetételét, az országos arányoknak megfelelően. A kutatás terepmunkája 2004. május 3-án és 4-én zajlott le.

Technokraták és népvezérek

A Capital Research Piac- és Közvéleménykutató Intézet 2004 májusában 22 különböző tulajdonságot sorolt fel a válaszadóknak, és arra kérte őket, mondják meg, hogy a vizsgált négy vezető politikus – Medgyessy Péter, Orbán Viktor, Kuncze Gábor és Dávid Ibolya – közül kire igaz az adott állítás. Minden pontnál több politikust is említhetett a válaszadó, de az is lehetséges volt, hogy egyiküket sem nevezi meg. A kutatók azt tapasztalták, hogy a hivatásos arculatformálók minden igyekezete ellenére az emberek többsége korántsem alkot differenciált képet a politikusokról.

A kialakuló képben a legfontosabb szerepet a pártpreferencia játssza. Saját táborunk politikusaival kapcsolatban lényegesen gyakrabban említünk pozitív tulajdonságokat akkor is, ha éppen nem az adott tulajdonság mentén találjuk kiemelkedőnek, az ellentábor képviselőit pedig mindig szívesen leértékeljük.


Politikai vezetők – mindenki a magáét 9

A nagyításhoz kattintson a képre!

A kormánypárti politikusok – Medgyessy és Kuncze – imázsa a „technokratához” közelít. A választók valamivel inkább rendelik hozzájuk a gazdasági szakértelmet, ugyanakkor a szürkeséget, unalmasságot is. Ezt még Kuncze Gábor humora sem képes ellensúlyozni. A technokrata jellemvonások sugallnak legkevésbé erőt – még kormánypárti pozícióban is – a választók felé.

Orbán Viktor imázsa, karaktere a „népvezér”; erős retorikai tehetség, erős akarat. A választók úgy érzik, ő az, aki kiemelkedően hatásosan tud szólni az emberekhez, határozott célokat követ és akaratát keresztül tudja vinni. Dávid Ibolya karaktere a tipikus „női vezetőnek” felel meg, aki megbízható, empatikus, megérti az emberek problémáit, a legkevésbé sem nézi le őket, szükség esetén képes együttműködni az ellenfeleivel is.

Ízlések és pofonok


Politikai vezetők – mindenki a magáét 10

Orbán Viktort a Fidesz-szavazók jó néhány tulajdonság mentén kedvezőbben ítélik meg, mint Medgyessy Pétert saját pártjának tábora. Ebben vélhetően szerepet játszik az, hogy míg Orbán „egyeduralkodó”, megkérdőjelezhetetlen vezéregyéniség a Fideszben, addig Medgyessy helyzete korántsem ennyire egyértelmű az MSZP-n belül. Orbán Viktor előnye egyrészt kommunikációs képességeiben (a válaszadók ítélete szerint jó humora van, hatásosan tud szólni az emberekhez és hihető, amit mond), másrészt céltudatosságában, illetve érdekérvényesítő képességében érhető tetten. Érdekes eredmény, hogy az adatok alapján úgy tűnik, a határozott, célratörő politikus képe mellett Orbán – saját szavazói körében – meg tudta tartani „emberközeli” vonásait is: a Fidesz-szimpatizánsok háromnegyede szerint közel áll a hétköznapi emberekhez.

Ha azt vizsgáljuk, miként vélekednek az ellentétes tábor szavazói egy-egy politikusról, akkor arra kaphatunk választ, hogy melyek az illető azon jellemvonásai, amelyeket a vele politikai szempontból szembenállók is elismernek, számon tartanak. A felmérés adatai alapján az MSZP szavazótábora lényegesen több pozitív vonást lát Orbán Viktorban, mint amennyit a Fidesz-tábor Medgyessyben. Az MSZP szavazói is elismerik Orbán kiemelkedő kommunikációs képességeit, a szocialista szavazók több mint fele érzi úgy, hogy hatásosan tud szólni az emberekhez, míg a Fideszre szavazók alig több mint tizede mondaná el ugyanezt a mai kormányfőről. A szocialista szavazók emellett látják Orbán erőteljes akaratérvényesítő képességét is, majdnem kétötödük tartja őt olyannak, aki keresztül tudja vinni az akaratát.

A fenti érdemek elismerése mellett azonban a szocialista szavazók kétötöde gondolja azt, hogy Orbán Viktor lenézi az embereket. A magyar választók túlnyomó többsége szerint egy politikussal szemben támasztott legfontosabb követelmények közé tartozik, hogy ne tegye ezt. Másfelől a Fideszt választók kétötöde tartja a jelenlegi miniszterelnököt gyengének, illetve szürke, unalmas politikusnak.

A két kisebb párt élén álló Dávid Ibolya, illetve Kuncze Gábor megítélése saját táborukon belül meglehetősen hasonló, csak néhány tulajdonság mentén mutat eltérést. Ha az ellentábor véleménye szerint hasonlítjuk össze Kuncze Gábort és Dávid Ibolyát, a tulajdonságok többségében az utóbbi politikus „győz”. Az MDF/Fidesz szavazók véleménye Kunczéről lényegesen lesújtóbb, mint az ellentáboré Dávidról.

A cikket teljes terjedelmében a Figyelő június 10-én megjelenő 24. számában olvashatja el.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.