Belföld

Csütörtöktől szombatig Budapesten a kínai elnök

A közvetlen Budapest-Peking légijárat újranyitásáról és egy magyar-kínai kéttannyelvű iskola létrehozásáról is szó lesz Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnök csütörtöktől szombati tartó magyarországi állami látogatásán.

Kínai államfő Csiang Cö-min (Jiang Zemin) személyében legutóbb 1995-ben járt Magyarországon. Medgyessy Péter miniszterelnök tavaly augusztusban 44 év után járt ismét magyar kormányfőként Kínában, ami jól mutatja a kormány Ázsia-politikájának kiemelt voltát.

Hu Csin-tao Lengyelországból érkezik Budapestre, mostani körútja Romániát és Üzbegisztánt is érinti. A kínai elnököt elkíséri útjára Li Csao-hszing (Li Zhaoxing) külügyminiszter és Po Hszi-lai (Bo Xilai) kereskedelmi miniszter.

Az elnök vendéglátója, Mádl Ferenc államfő mellett Medgyessy Péter miniszterelnökkel, Szili Katalin házelnökkel és magyar üzletemberek egy csoportjával is találkozik. “Kína komoly figyelmet fordít az új EU-tagországok felé. Kínában igény van a magyar tapasztalatokra az emberi jogok, a jogállamiság, az intézményrendszer kiépítése terén” – mondták el az MTI-nek kormányzati és az elnöki hivatalhoz közel álló források.

A gazdasági adatok azt mutatják, hogy Magyarország Kína első számú partnere Közép- és Kelet-Európában, és ez fordítva is igaz, Magyarország és Ázsia viszonylatában. A kétoldalú kereskedelmi forgalom az elmúlt tíz hónapban fellendült: bár az exporthoz képest aránytalanul nagy az import aránya, ez utóbbit (elsősorban gépipari és mechanikus berendezéseket) feldolgozva Magyarország tovább tudja exportálni.

Tavaly 3,2 milliárd dollárt tett ki a Kínából származó magyar import összértéke, a magyar export 177 millió volt. A kereskedelmi forgalom dinamikáját jól mutatja, hogy 2004 első negyedévében az import 40 százalékkal, az export 320 százalékkal nőtt. A látogatás során Hu Csin-tao és Mádl Ferenc csütörtökön a Sándor-palotában közös nyilatkozatot ír alá.

Az államfők jelenlétében a szaktárcák képviselői további öt megállapodást rögzítenek: megállapodást a gazdasági együttműködés jövőjéről, szándéknyilatkozatot az infrastrukturális és a környezetvédelmi fejlesztésekről, valamint együttműködési megállapodást a kéttannyelvű iskola és a közvetlen légi járat létesítéséről.

Kormányhoz közel álló források az MTI-nek elmondták: az iskola hozzá kíván járulni a magyarországi kínai kolónia képzettségének fejlesztéséhez, emellett lehetőséget teremthet a kínai oktatási rendszerbe történő visszaintegrálódásra is. A tervek szerint a jövőben a heti három Budapest-Peking légijáratot a Malév és a kínai légitársaság együtt működteti majd, ami komoly lendületet adhat a turizmus fellendüléséhez.

Magyarországra idén januárban érkezett az első szervezett kínai turistacsoport, miután az úgynevezett ADS-megállapodás alapján Magyarország privilegizált helyzetbe került Kína turisztikai forgalmában. Optimista becslések szerint néhány éven belül akár évi százezer kínai turista is ellátogathat Magyarországra.

A kínai elnök és két minisztere budapesti tárgyalásain szóba kerül majd, hogy a tervek szerint a nyár végén megnyílik a sanghaji magyar főkonzulátus, a pekingi nagykövetségen pedig mezőgazdasági és integrációs szakattaséi posztokat létesítenek. Minden bizonnyal szerepel majd a megbeszélések külpolitikai témái között az iraki, valamint a koreai helyzet is. A látogatás során Budapesten és környékén az átlagosnál intenzívebb biztonsági intézkedésekre lehet számítani, és az illetékes szervek esetleges tiltakozó megmozdulásokra is felkészültek.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.