Belföld

Ingyenes autópályáért lobbizik Gödöllő

Levélben fordultak a közlekedési miniszterhez Gödöllő és környéke kistérségének polgármesterei, hogy legyen ingyenes az M3-as autópályának az agglomerációt érintő szakasza - közölte Gödöllő polgármestere csütörtökön egy Kerepesen tartott sajtótájékoztatón.

Az M3-as autópálya díjfizetésének bevezetése óta a környék alsóbb rendű útjain ugrásszerűen megnőtt a forgalom, mára kaotikus állapotok alakultak ki – mondta Gémesi György.

Jellemzőnek nevezte, hogy a 3-as utat eredetileg napi 14 ezer autó átbocsátására tervezték, ma 20 ezer “dübörög át rajta”. Emiatt az útfelület állapota leromlott, pénz viszont nincs a javításra. Ráadásul az itt élők az állandó zajtól, a kipufogók által kibocsátott füsttől szenvednek.

Az érintett 29 önkormányzat, a hozzávetőleg félmillió lakos óhaját közvetítve el szeretnék érni – amint azt a levélben is megfogalmazták -, hogy az M5-ös Gyálig terjedő szakaszához hasonlóan az M3-as autópálya bevezető szakasza, legalább Gödöllőig váljon térítésmentessé.

Egyúttal indokoltnak tartanák – hangsúlyozta Gémesi György -, hogy az agglomerációs övezetben lévő településeket teljes körben érintő díjmentesítési koncepció készüljön a tárcánál, ezért mielőbbi tárgyalást kezdeményeznek a témában a miniszterrel.




Ajánlott videó

Olvasói sztorik