Belföld

GVH: a Prímagáz visszaélt erőfölényével

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa szerint a Prímagáz Rt. visszaélt erőfölényével, amikor az általános szerződési feltételekben egyoldalúan, azonnali hatályú díjmódosítást hajtott végre - tájékoztatta a GVH az MTI-t csütörtökön.

A közlemény szerint a versenytanács a vállalkozást az általános szerződési feltételek jogsértő rendelkezésének további alkalmazásától a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül eltiltotta.

A Versenytanács által kifogásolt vezetékes PB-gázszolgáltatási szerződés értelmében az rt. a gázszolgáltatás díját a fogyasztó egyidejű értesítése mellett azonnali hatállyal bármikor megváltoztathatta.

A szerződés rögzítette továbbá, hogy a szolgáltatást részben vagy egészben megtagadhatja, ha a fogyasztó a gázdíj befizetési kötelezettségének nem tesz eleget.

A Prímagáz Rt. 2003. október 1. napjától vezette be a közüzemi alapdíjat, míg az erről szóló értesítést az érintett fogyasztók csak az ezt követő napokban ismerhették meg. Ezáltal az általános szerződési feltételeknek a díjmódosításra vonatkozó azonnali, az értesítéssel egyező hatályú szabálya sem teljesült, mivel a díjemelés bevezetése az értesítést megelőzte.

A versenytanács rámutatott, hogy az erőfölényben lévő vállalkozás e magatartásának megítélését súlyosbította az a körülmény, hogy a Prímagáz Rt. az általa érvényesíteni kívánt díjmódosítást oly módon közölte a fogyasztókkal, hogy annak indokaként téves jogszabályi hivatkozásokat, nem valós magyarázatokat jelölt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik