Belföld

Befagyaszthatják a gyógyszerárakat

A parlament gazdasági bizottsága és a kormány is támogatja a költségvetési bizottság javaslatát, amely szerint az eddigi 180 nap helyett a kormány 9 hónapra befagyaszthatja a humán gyógyszerek árát.

A parlament költségvetési bizottsága elfogadta Szabó Lajos és Bőhm András képviselők által benyújtott ártörvény módosító javaslatot, így a parlament hétfőn szavazhat a gyógyszerárakat érintő módosításról.


A két képviselő által benyújtott, és a bizottság által csütörtökön elfogadott javaslat megteremtené a törvényi feltételeit a gyógyszerárak befagyasztásának, amennyiben a parlament hétfőn megszavazza az ártörvény módosítását.


A módosító javaslatra azért volt szükség, mivel az Alkotmánybíróság a múlt héten nyilvánította az alaptörvénybe ütközőnek a gyógyszerek árának befagyasztásával összefüggő korábbi kormányrendelet. Az alkotmánybírósági indoklás szerint a kabinet április 1-ei hatállyal anélkül rendelkezett a befagyasztásról, hogy annak együttes törvényi feltételei fennálltak volna.


Szabó Lajos (MSZP-s képviselő) és Bőhm András (SZDSZ-es képviselő) mostani javaslata az Ártörvény 19 paragrafusának a bekezdését módosítaná, amelynek értelmében a kormány árbefagyasztási lehetősége 1 évről 9 hónapra csökkenne.
Gyógyszerpiaci szakértők szerint a törvénymódosítási koncepció valószínűleg megteremtheti az Alkotmánybíróság-konform formáját az árbefagyasztásnak, ugyanakkor a gyógyszerkassza és a gyártók közötti lényegi kérdéseket az ártörvény módosítása sem fogja megoldani.


A kormány márciusban rendeletben a teljes gyógyszerkör árát április 1-jei hatállyal 85 százalékon befagyasztotta, hogy tartani tudja az egészségbiztosítási alap idei évre előirányzott 239 milliárd forint gyógyszer-ártámogatási keretét.


Az IMS Health Kft. korábban közölt adatai szerint a tavalyi 450,24 milliárd forintos magyarországi gyógyszerforgalom 18 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. A vényköteles gyógyszerek patikai forgalma az elmúlt évben, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár adatai szerint, meghaladta a 392,1 milliárd forintot, beleértve az áthúzódó tételeket is, és ehhez az OEP 233,8 milliárd forint tényleges támogatást fizetett ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik