Belföld

Alig félmilliárd panelfelújításra

Szerdán 53 milliárd forintos sportlétesítmény-fejlesztési programról döntött a kormány, miközben a belügyminiszter egy mindössze félmilliárdos panelfelújítási pályázatot jelentett be.

A kormány szerdai ülésén elfogadta a Sport XXI nemzeti Létesítményfejlesztési programot, amely 2006-ig összesen 53 milliárd forint értékű beruházással teremti meg a tömegsport, a diáksport és a versenysport infrastrukturális hátterét – jelentette be Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter.

100 új tornaterem, 50 uszoda

A 2500 lakosúnál kisebb települések sportlétesítményeinek és az azokhoz tartozó kiszolgáló egységek – öltözők, zuhanyzók – felújítására 3,2 milliárd forint jut, ebből 200-300 kistelepülésen indulhatnak el a fejlesztések.
A program keretében 2006-ig típustervek alapján száz új tornaterem és ötven tanuszoda épül 24 milliárd forint értékben, az üzemeltetés az önkormányzatok illetve az iskola fenntartójának feladata lesz.

A ciklus végéig minden megyében legalább egy, több célra alkalmas sportcsarnok vagy fedett uszoda épül, illetve újul meg 20 milliárd forintért. A GYISM és az önkormányzatok együttműködésével megyénként csaknem 1 milliárd forint értékű létesítményfejlesztés indulhat el. Hárommilliárd forintért az ország hét stadionját újítják fel úgy, hogy abból három megfeleljen az UEFA követelményeinek is, a Puskás Ferenc stadionnal együtt négy létesítmény fele majd meg hazánkban a szövetség előírásainak. Megkezdődik az olimpiai központok, edzőtáborok korszerűsítése is, összesen 3,5 milliárd forint értékben.

Október végéig lehet pályázni panelfelújításra

A Magyarország.hu internetes oldalról kiderül, hogy a kormány napokon belül kiírja a panelfelújításról és a gyűjtőkémények korszerűsítéséről szóló pályázatot, a panelek utólagos hőszigetelésére 550 millió, a kémények rekonstrukciójára pedig 150 millió forint jut a költségvetés központi tartalékából. A panellakások hőszigetelésére, az épületgépészeti rendszerek, a melegvízhálózat vagy a liftek korszerűsítésére az önkormányzatokon keresztül október végéig pályázhatnak a lakóközösségek. A költségeket a lakóközösség, az önkormányzat és a központi költségvetés egyenlő arányban állja – jelentette be Lamperth Mónika belügyminiszter. A 550 milliós keretből ötezer lakás újítható fel, a kormányzati ciklusban eddig egyébként 2,9 milliárd forintból 25 ezer lakást korszerűsítettek.

A kémények korszerűsítésére 150 millió forint jut. A ciklusban az eddig kiosztott támogatásokból több mint ötszáz kéményt újítottak fel, az új pályázat pedig további 1500 felújítását teszi lehetővé. Erre a pályázatra legalább nyolc lakásos lakóközösségek jelentkezhetnek és a felújítás költségeinek 40 százalékát kaphatják meg költségvetési támogatásként.

A Fidesz szerint a sportfejlesztés csak kampányeszköz

A Fidesz sajtószóvivője Révész Máriusz az Info rádiónak elmondta, a sportlétesítményeknek szánt 53 milliárdos ígéretet a Fidesz kampányfogásnak tekinti, és úgy véli a finanszírozás megosztása miatt ez a költség az amúgy is nehéz helyzetben lévő önkormányzatokat fogja sújtani. A panellakások korszerűsítésére szánt 550 millió pedig szerintük ismét egy visszavont ígéret, a költségvetésben ugyanis még 2 milliárdot szántak ennek a tervnek a megvalósítására.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik