Belföld

Olaszország megúszta az EU-figyelmeztetést

Hétfőn az eurózóna pénzügyminiszterei júliusig elhalasztották a döntést azzal kapcsolatban, hogy kapjon-e előzetes figyelmeztetést Olaszország, növekvő államháztartási hiánya miatt.

Az Európai Unió Bizottsága arra kérte a pénzügyminisztereket, hogy hagyják jóvá az előzetes figyelmeztetést. Brüsszel számításai szerint az olasz államháztartási hiány idén és jövőre meghaladja a felső határként szabott 3,0 százalékot, idén 3,2 százalék lesz a Róma által eredetileg tervezett 2,2 százalékkal szemben. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) múlt hónapban ismertetett előrejelzésében az idei évre 2,9 százalékos deficit szerepelt.

Szakértők még a tanácskozás előtt arra számítottak, hogy a miniszterek válasza nemleges lesz, Németország és Franciaország tavalyi esetéhez hasonlóan. Nicolas Sarkozy francia pénzügyminiszter azt mondta, hogy ha valakinek időre van szüksége, azt meg kell adni. Hozzátéve: meg kell értenünk Olaszország gondjait, ahogy Róma is megértette a miénket.

Didier Reynders belga pénzügyminiszter a megbeszélést megelőzően úgy fogalmazott, hogy miután az olaszok várhatóan az asztalra tesznek egy olyan tervet, amelynek a célja az államháztartási hiány 3 százalék alá való csökkentése, ezért teljesen elfogadható néhány hét várakozás.

Az euró-pénzügyminiszterek fórumán elnöklő Charlie McCreevy ír pénzügyminiszter az ülést követően arról számolt be, hogy Giulio Tremonti olasz pénzügyminiszter „fontos és hatékony” lépéseket vázolt fel a hiány mérséklése céljából, ami annyira meggyőző volt, hogy a miniszterek elvetették az EU Bizottságának a javaslatát.

Miközben hétfőn az eurózóna pénzügyminiszterei tanácskoztak, kedden Brüsszelben első ízben tartják meg a 10 tagországgal kibővült EU pénzügyminiszteri ülést, ahol a pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos két új direktíváról döntenek, aminek a hivatalos bevezetésére őszig kell várni, mivel a dokumentumot a korábbi 11 helyett 20 hivatalos nyelvre kell lefordítani.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik