Belföld

Euróbevezetés – zárt ajtók mögött ülésezik az OÉT

Zárt ajtók mögött ülésezik hétfőn az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT); a szociális partnerek Draskovics Tibor pénzügyminiszterrel konzultálnak az euró bevezetésének tervezett időpontjáról.

Az OÉT ülésén szó lesz arról is, milyen makrogazdasági pálya szükséges az eurózónához való csatlakozáshoz, a minél gyorsabb felzárkózáshoz.

A kabinet széles körű szakmai konzultációsorozatot folytatott ebben a témában a munkaadókkal és a munkavállalókkal, és minden jelentős kutatóintézettől tanulmányt kért, amelyeket egy konferencián vitattak meg. A pénzügyi tárca vezetője párbeszédet kezdeményezett a parlamenti pártokkal, amely szintén lezajlik a kormány végleges döntéséig. A pártok közül a Fidesz nem kívánt élni a lehetőséggel.

Draskovics Tibor a múlt héten közölte, hogy a kormány csütörtökön bejelenti az euró bevezetésének tervezett időpontját. Draskovics Tibor korábban elmondta, hogy az idén a GDP 4,6 százalékára tervezett államháztartási deficitet 2005-től évente 0,5 százalékponttal szándékozik csökkenteni a kormány.

Ezzel párhuzamosan az állami újraelosztást is évi 0,5 százalékponttal mérsékelnék a kisebb állam kiépítése érdekében. A miniszter korábbi nyilatkozatai szerint ahogy sikerül az állami költekezést visszaszorítani, úgy kerülhet sor az adók mérséklésére. Az állami újraelosztás mértéke jelenleg ötven százalék alatti, 2002-ben még 53 százalék volt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.