Belföld

A hazai informatikai cégek harmada elhullik az EU-ban

Az uniós csatlakozás nyomán várhatóan megszűnik a hazai informatikai cégek harmada, mert nem tudják majd elviselni a piaci ingásokat.

Az ICON Számítástechnikai Rt.szakértői szerint a lemorzsolódás a piac alsó egyharmadához tartozó cégeket érinti majd, de azt is elképzelhető, hogy a vezető tíz informatikai cég helyett nyolc látja majd el a vevők 60 százalékát. A 10 legnagyobb szereplő most a piac 50 százalékáét mondhatja magáénak.

Minden valószínűség szerint tovább terjeszkednek majd a multinacionális, elsősorban a nagyobb hazai vállalkozások rovására. Ezzel párhuzamosan a magyar cégeknek a részpiacok irányába kell mozdulnia, amik kívül esnek a nemzetközi nagyvállalatok érdeklődésének – áll az ICON közleményében.

Az Európa más országaiból érkező kis és közepes cégek tömeges magyarországi megjelenésétől az ICON a csatlakozást követően sem tart, mivel a nyelv és a piac mérete nem teszi vonzóvá az országot a kis külföldi cégek számára. Ugyanígy szerintük nem lesznek jellemzőek a felvásárlások és a beolvadások sem.

Az ICON szerint ugyanis egyszerűbb megszerezni a konkurencia ügyfeleit és szakembereit, mint komoly tőkeinvesztícióval egyesíteni két, eltérő kultúrájú céget.

Az ICON szerint 2004-ben már elképzelhető az informatikai piac növekedése, de ez nem lesz látványos. A kelet-európai térséghez tartozó cégeknek segíthet, hogy következő 3-5 évben jelentős uniós támogatások áramolhatnak be, s ez lendületben tarthatja a piacot.

Mindennek ellenére a magyar IT piac is komoly változások elé néz, mivel a cégek hatékonysági gondokkal küzdenek, s az olyan, hagyományosan nagy vevők, mint a bankok és a távközlési cégek, már többször is átgondolják, mire és mennyit költsenek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik