Belföld

Napi négyre emeli járatai számát a Germanwings

Június 1-jétől a Germanwings Légitársaság a jelenlegi napi kettőről napi négyre emeli Köln/Bonnból Münchenbe, valamint Münchenből Köln/Bonnba közlekedő járatainak számát - tájékoztatta lapunkat a légitársaság.

Így a Légitársaság még kedvezőbb összeköttetést kínál a két metropolisz között mind az üzleti utasok, mind a turisták számára. A Nordrhein-Westfáliából a bajor fővárosba közlekedő járatokra már 19 eurótól kínál jegyeket a Légitársaság, amely magába foglal minden adót és illetéket. Június 1-jétől – a megemelt járatszám következtében – Köln/Bonnból ugyanolyan gyakran lehet Münchenbe utazni, mint Londonba. Köln/Bonnból naponta összesen négy járat közlekedik a brit főváros repülőtereire, Stansted-re és Gatwick-re.

A Köln/Bonn – München útvonalon közlekedő járatok számának bővítésével egy időben a Münchenbe látogatók már élvezhetik a bajor fővárosban éppen ekkor kezdődő sörkerti szezont. A Kölnből Münchenbe közlekedő járatok indulási időpontjai lehetővé teszik egy rugalmas utazás megtervezését: a Germanwings Légitársaság Kölnből az eddig érvényben lévő indulási időpontokon kívül (9:45 és 18:40) 2004. június 1-jétől 6 óra 45 perckor és 15 órakor is indít járatokat Münchenbe. Münchenből Kölnbe az eddig megszokott időpontokon kívül (11:55 és 20:25) már 8 óra 30 perckor és 16 óra 40 perckor is indulnak járatok. A Köln és München közötti repülési idő mindössze szűk egy óra.

Az újabb járatokra már 2004. április 30-án 18 órától, egy különleges „Crazy Night” akció keretében lehet jegyeket foglalni. A www.germanwings.com weboldalon történő foglalás során az utasok egyúttal vonzó szállodákban is lefoglalhatják szállásukat a bajor fővárosban való tartózkodásuk idejére.

A Germanwings Budapestről Köln/Bonn-ba és Stuttgartba közvetlen járatokat üzemeltet.
A Germanwings Köln/Bonn repülőteréről a 2004-es nyári menetrendjében (2004. március 28-tól október 30-ig) a következő célállomásokra indít járatokat:
Athén, Barcelona, Berlin (Schönefeld), Bécs, Bologna, Budapest, Drezda, Dublin, Edinburgh, Faro, Helsinki, Ibiza, Isztambul, Izmir, Lisszabon, London (Stansted), Madrid, Milánó (Malpensa), Malaga, München, Nizza, Oslo, Palma de Mallorca, Párizs (Charles de Gaulle), Prága, Róma, Stockholm, Thesszaloniki, Varsó, Zürich.

A Germanwings Stuttgartból a következő célállomásokra indít járatokat:
Barcelona, Bécs, Berlin (Schönefeld), Budapest, Isztambul, Lisszabon, Róma, Thesszaloniki.

Szezontól és időponttól függetlenül a Germanwings repülőjegyeinek nagy részét a legolcsóbb kategóriájú, 19 eurós áron kínálja egy útra utasainak. A repülőjegyek a www.germanwings.com internet címen vagy a 06/80 016 015-ös telefonszámon foglalhatók.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.