Belföld

Bővülnek a lakás-takarékpénztári lehetőségek a csatlakozás után

Az európai uniós csatlakozást követően a lakás-takarékpénztári lehetőségek bővülnek, a megkötött szerződések feltételei nem változnak.

A Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár tájékoztatása szerint a devizabelföldi személyeknek minden változatlan marad, továbbra is ugyanazok a konstrukciók érvényesek, mint az EU-tagságot megelőzően. Emlékeztetnek: a vissza nem térítendő állami támogatással együtt a legkedveltebbnek számító négy éves megtakarítási idő esetén, változatlan feltételek mellett 2,46 millió forintos szerződéses összeg érhető el.

Május elseje után kibővül azoknak a köre, akik szabadon szerződhetnek Magyarországon is. Így már nem csak devizabelföldi természetes személy köthet szerződést, illetve lehet a kedvezményezett, hanem külföldi állampolgár is. Felhívják a figyelmet azonban arra, hogy továbbra is csak devizabelföldi javára igényelhető az állami támogatás. Szerződéssel rendelkező külföldi nem kaphatja meg az évi 30 százalékos, maximum 72 ezer forintos állami támogatást.

A külföldről hozott lakáscélú számlákkal kapcsolatban semmiféle változás nem történik a korábbiakhoz képest, azokat továbbra is elfogadják. Újdonság viszont, hogy a Magyarországon kötött lakástakarék-szerződés lakáscélú felhasználása elvben már nem csak Magyarországon belül valósulhat meg, hanem külföldi országokban is lehet belőle ingatlant vásárolni. Ebben az esetben viszont nem jár az állami támogatás a magyar állampolgároknak sem.

A Fundamenta-Lakáskassza nem számít az új lehetőség – vagyis az állami támogatás nélküli szerződéskötések – iránti tömeges érdeklődésre. Úgy gondolják, hogy a napokban hatályba lépett változás nem lesz nagy hatással a jelenlegi magyarországi lakástakarék-piacra. A változások sorába tartozik az is, hogy az Országos Betétbiztosítási Alap által biztosított betét összege 3 millió forintról 6 millió forintra nő. A kártérítés mértéke továbbra is 1 millió forintig 100 százalék, felette változatlanul 90 százalék.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik