Belföld

Magyarokat toloncoltak ki Lengyelországból

Minden valószínűség szerint kitoloncolják Lengyelországból az Európai Gazdasági Fórum varsói ellenkonferenciájára utazó magyar csoportot. Az ATTAC tiltakozik a küldöttek feltartóztatása miatt.

A magyar külügyminisztérium tájékoztatása szerint is az ATTAC Magyarország Egyesület tagjainak kitoloncolásáról döntöttek a lengyel hatóságok. “A hatóságok tájékoztatása szerint a beutazók egy része nem tudta igazolni utazása célját és szálláshelyét, ezzel nem felelt meg a beutazási feltételeknek” – mondta el az Indexnek Tóth Tamás külügyi szóvivő.

A lengyel fél arról is tájékoztatta a varsói követséget, hogy az egyik utazó szóbeli közlése szerint a csoport a varsói antiglobalista tüntetésekre tartott, “ezzel veszélyeztette a lengyel közbiztonságot” – tette hozzá.


Az eset kapcsán ATTAC-csoport közleményt juttatott el többek közt a FigyelőNet szerkesztőségéhez is. A szervezet felháborítónak tartja és határozottan tiltakozik feltartóztatásuk miatt.


Véleményük szerint az Európai Gazdasági Fórum elleni tiltakozásként szervezett konferencia legális, annak megtartását a lengyel hatóságok tudomásul vették.


“Az ATTAC Magyarország aktivistái, mint a múltba már annyiszor, a varsói ellenkonferencián is kultúrált és békés formában kívánták kifejezésre juttatni globalizáció-kritikájukat. Mindezek alapján buszuk visszafordítása a legelemibb emberi jogok sárba tiprását jelenti, többek között sérti az ártatlanság vélelmének, a szabad helyváltoztatásnak és a véleménynyilvánítás szabadságának jogát is” – áll a sajtóközleményben.


Az ATTAC az eset kapcsán megállapítja, hogy az úgynevezett “polgári demokrácia szigorúan csak addig érvényesül, amíg a hatalmon lévők, jelen esetben a Gazdasági Fórumot rendező, társadalomtól elidegenedett, transznacionális tőke érdekeit szolgálja.”


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik