Belföld

A Richter helyett a Mol részesedést adná el idén az ÁPV

Mészáros Tamás, az ÁPV Rt. elnöke szerint a Richter 25 százalékos részesedése helyett a vagyonügynökség az idén a maradék 12 százalékos Mol-csomagját adná el - idézte a Bloomberg hírügynökséget több internetes lap.

Eredetileg mindkét eladás erre az évre volt tervezve, ám a Richter esetében a tanácsadó kiválasztása után még mintegy 300 napra van szükség a tranzakció lebonyolításához – nyilatkozta a hírügynökségnek Mészáros. 

A hír szerint a Mol-csomag eladása folyóáron 476 millió dollárt hozna, míg a Richter-pakett értéke 505 millió dollár. Mészáros szerint az ÁPV vezetése jó kapcsolatot ápol a Richter vezetésével, amely szeretné elkerülni, hogy a társaság egy versenytársa kezébe kerüljön, s úgy fogalmazott, hogy, hosszú távon gondolkodva Magyarországnak meg kell őriznie ezt “gyöngyszemet”.

Az Antenna-privatizációval kapcsolatban elmondta, hogy szakmai befektetőtől jóval magasabb bevétel várható, s ilyen az előzetes érdeklődök között is van. Az ÁPV nem tervezi további FHB-részvények eladását, a korábban tervezett 49 százalék értékesítése már megtörtént.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.