Belföld

Medgyessy szerint folytatódik a kamatcsökkentés

Medgyessy Péter miniszterelnök kedden azt mondta, hogy reméli: a központi bank alapkamata az év végéig egy számjegyűre csökkenthető a mostani 12,00 százalékról, miközben a gazdaság tovább javul - írta a Reuters hírügynökség.

A kormányfő úgy nyilatkozott, hogy a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) fokozatosan kell foglalkoznia a kamatcsökkentéssel, miután tavaly drasztikus emelések voltak az árfolyamhullámzás és a növekvő ikerdeficit keltette befektetői aggodalmak miatt.

– Úgy vélem, a következő néhány hónapban a kamatcsökkentés folytatódik és folytatódnia is kell, és valamikor az év vége körül, ami jelentheti december végét, de jelentheti január elejét is, erős reményeim szerint a kamat már egy számjegyű lehet. Ehhez minden feltétel meglesz – idézte a miniszterelnököt a hírügynökség.

Medgyessy Péter arról is szólt a Reutersnek, hogy a kormánynak reális időpontot kell megállapítania a belépésre az európai átváltási mechanizmusba (ERM-II.), majd az euróövezetbe. Azt mondta, hogy Magyarországnak 2009-10-ben kellene bevezetnie az eurót, de inkább már 2009-ben – írta a hírügynökség.

Az ERM-II.-höz való csatlakozásra nem mondott időpontot. Az euróövezetbe igyekvő országoknak előzőleg legalább két évet kell eltölteniük az ERM-II.-ben.

– Örülnék, ha 2009-ben sikerülne csatlakozni (az euróövezethez). Ezen fogunk iparkodni, de az időszak, amelyről most beszélek, az 2009-10 – idézte szavait a Reuters. A kormány várhatóan május közepéig vizsgálja felül a korábbi, 2008-as céldátumot.

– Nincs okunk sietni (az ERM-II.-be), mivelhogy az ERM-II. nem jelent minőségi különbséget a mostani rendszerhez képest – tette hozzá a miniszterelnök a hírügynökség szerint. Arra utalt, hogy a forint mostani ingadozási sávja éppúgy plusz-mínusz 15 százalék, mint amit az ERM-II.-ben kell betartani.

A forint jelenlegi árfolyamrendszere fenntartható az ERM-II.-höz való csatlakozásig, de még nincs eldöntve, mikor lépjen be Magyarország az ERM-II.-be, és csak két vagy több évig maradjon-e ott – mondta Medgyessy Péter a Reuters szerint, és hozzátette, hogy a kormány ezt meg akarja beszélni a központi bankkal.

A kormányfő úgy vélte, hogy a magyar pénz- és tőkepiac stabilizálódása és a forint folyamatos erősödése január eleje óta azt tükrözi, hogy a befektetők pozitívan értékelik a gazdaságban végbement fordulatot, amely a tavalyi év közepén kezdődött – írta a hírügynökség.

Magyarország visszatért az export vezette gazdasági növekedés pályájára, miután korábban a növekedést az elszabadult hazai kereslet és a bérnövekedés táplálta, és a költségvetési hiány szintén csökken – foglalta össze a miniszterelnök véleményét a Reuters.

– Ezért a forint erősödött, és a magyar gazdaságról alkotott kép megváltozott az elmúlt hónapokban. Tovább akarjuk erősíteni ezt a stabilitást, megbízhatóságot és kiszámíthatóságot – idézte szavait a hírügynökség. Medgyessy Péter nem mondott véleményt a forint jelenlegi erősségéről, csak annyit jegyzett meg, hogy “az árfolyam a piac értékelését tükrözi”.

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy a tizenkét havi infláció márciusban alacsonyabb volt a vártnál, és a folyómérleg ugyancsak tovább javul az export gyorsulása miatt. Mindazonáltal indokoltnak nevezte a központi bank óvatosságát a pénzügypolitikai enyhítés ütemével kapcsolatban.

– Tudom, hogy miután a bank drasztikus kamatemelésekre kényszerült, a visszaúton (lefelé)… fokozatos megközelítésre van szükség, ez elkerülhetetlen – idézte a kormányfőt a Reuters hírügynökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik