Belföld

Az MSZP nélkül egyeztettek a kampányról a pártok

Az MSZP távollétében egyeztetett az EP-választási kampányról három parlamenti párt Budapesten.

Az SZDSZ kezdeményézésére létrejött találkozó után Szőke László, a demokrata fórum alelnöke elmondta: megegyeztek abban, hogy a Fidesz és az SZDSZ is támogatni fogja azt az MDF-es képviselői indítványt, amely szabályozza, hogy a szavazóbiztosok milyen eszközöket használhatnak.

Az egyeztetésen szó volt a közszolgálati média feladatainak meghatározásáról és arról is, hogy korlátozni kellene a kampányra költhető pénz összegét.

A pártok hétfőn szakértői szinten folytatják a megbeszélést.

Akár a csatlakozás időpontjáig is megállapodhat a négy parlamenti párt az európai parlamenti választásokat szabályozó etikai kódexben – mondja a szabad demokraták kampányfőnöke. A pénteki egyeztetésen csak három párt képviselői voltak ott. A Fidesz szerint szakértőket is be kellene vonni a szabályok kidolgozásába, az MDF pedig azt javasolja, hogy a kódex korlátozza a kampányra költhető pénzeket is.

Az MSZP kampányfőnöke vidéki útja miatt nem tudott eleget tenni az SZDSZ meghívásának, de a másik két parlamenti párt képviselője eljött a találkozóra. A nyári európarlamenti választások kapcsán a kisebbik kormánypárt már többször kezdeményezte egy etikai kódex kidolgozását, ez egyelőre nem talált fogadtatásra, bár az ellenzék, és a kormányoldal is egyetért abban, a pártoknak közösen kell felelniük a kampány stílusáért, hangneméért. Erről beszélt az SZDSZ kampányfőnöke, Horn Gábor is:

– Amiben megállapodtunk, lehetővé teszi azt, hogy akár már május elsejéig a négy parlamenti párt megállapodjon egy játékszabályban. Célszerű az önmegtartóztatás, morálisan megkérdőjelezhetőnek tartom azt a fajta viselkedést, amikor az európai uniós választásról belpolitikai konzekvenciákat vonnak le, tehát azt állítják, ha X-párt Y-szavazatot ér el, az a kormány megbukása, vagy mennybe menetele. A tétje ennek a választásnak, hogy ki az a 24 ember, aki képviseli az unióban Magyarországot, van-e közte liberális, konzervatív és szocialista – így Horn Gábor.

A Fidesz nevében Nyitrai Zsolt kampányfőnök-helyettes úgy vélte: nem szabad háborús hangulatot kelteni, és megzavarni az emberek hétköznapjait. Elmondta, javasolta, hogy szakértőket kérjenek föl a szabályok kidolgozására.

– A mi célunk, hogy az emberek nyugalmát egy választási küzdelem soha ne zavarja meg. A Fidesz Magyar Polgári Szövetség eddig is ilyen módon politizált, és ezután is így tesz a kampányban – mondja Nyitrai Zsolt.

Szőke László, az MDF alelnöke elmondta: a közszolgálati vitaműsorokra közösen próbálnak majd témákat javasolni, illetve azt is pontosan kidolgozzák, hogy a választást milyen módon bonyolítsák le.

– A másik két párt támogatni fogja az MDF önálló képviselői indítványát, amely szabályozza, hogy a szavazás napján a szavazófülkékben a szavazóköri biztosok milyen eszközöket használnak, és miket nem. Korlátozni kívánjuk, hogy egy párt milyen összeget költhet a választási kampányra. Abban maradtunk, hogy minden párt megnézi a saját büdzséjét, és ennek alapján tesz javaslatot – közölte Szőke László.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik