Belföld

Megvédték dohányukat az EU-tól a mediterrán országok

Az Európai Unió mezőgazdasági miniszterei szerdán kezdődött és csütörtök hajnalig tartó ülésükön megegyeztek az úgynevezett mediterrán termékek, köztük a dohány ágazati reformjáról, kiteljesítve ezzel a közös agrárpolitika (KAP) legújabb reformját.

A leginkább érdekelt déli tagországoknak több hónapos küzdelem után végül sikerült megtorpedózniuk az Európai Bizottság által a dohányágazatban javasolt reformok többségét. „Szinte alig változik valami a jelenlegi rendszerhez képest” – vélekedett egy, a miniszteri ülést testközelből végigkísérő EU-diplomata, aki szerint jórészt kétoldalú egyeztetéseken dőlt el, hogy a reformból most jól kijövő déli országok később milyen árat fizetnek északi partnereik, mindenekelőtt a németek engedékenységéért.

A dohányágazatban a közvetlen jövedelemtámogatásoknak csak 40 százaléka válik majd el a termeléstől, a fennmaradó 60 százalékot 2006 és 2010 között továbbra is a régi módon folyósítják. Az Európai Bizottság azonnal száz százalékos szétválasztást javasolt, ami a végső megállapodás szerint csak 2010-ben lép hatályba, ám a Bizottságnak előbb még, 2009-ben jelentésben kell összefoglalnia az addigi tapasztalatokat. Franz Fischler mezőgazdasági biztos eredeti tervei szerint a dohánytermelőknek nyújtott támogatások egy jelentős részét a dohányágazat szerkezetátalakításának céljaira (lényegében vidékfejlesztési támogatásra) csoportosították volna át. Ebből 2010-ig nem lesz semmi, utána viszont az akkorra a termeléstől teljesen szétválasztott direkt jövedelemkiegészítő támogatások 50 százalékát az egységes farmi támogatásba illesztik majd, míg a maradék 50 százalékot a szerkezetátalakítási pénzügyi borítékba csoportosítják át.

Az uniós dohánytermelőket évente mintegy 2 milliárd euróval támogatja az EU, így meglehetősen nagy összegekről van szó. Olasz és spanyol részről a tárgyalások során végig azt hangoztatták, hogy a reform Bizottság által javasolt forgatókönyvének elfogadása esetén dohánytermelők tízezrei válhatnak munkanélkülivé.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik