Belföld

Háromezer áldozatot követelt az észak-koreai vonatrobbanás

Az észak-koreai kormány kérte pénteken a Vöröskeresztet, küldjön szakembereket a csütörtöki vasúti katasztrófa helyszínére. Phenjan ezzel - most először - közvetve elismerte a szerencsétlenség megtörténtét.

Dél-koreai jelentések szerint háromezer halott és sebesült áldozatot követelt az utóbbi néhány évtized egyik legsúlyosabb vonatszerencsétlensége. Két, kőolajat és cseppfolyósított földgázt szállító tehervonat ütközött össze és robbant fel a kínai határtól 50 kilométernyire délre fekvő Rjongcshon állomása közelében.

Péntek reggel a kínai külügyminisztérium megerősítette, hogy a szomszédos országban, a határ közelében vonatok ütköztek, és robbanás történt. A kínai Tantung (Dandong) város kórházai értesítést kaptak a kínai hatóságoktól, hogy készüljenek fel esetlegesen igen sok sérült fogadására.

Csaknem egy teljes nappal a katasztrófa után még mindig nem sikerült eloltani a hatalmas tüzet, amely a kőolajat, illetve cseppfolyósított földgázt szállító vonatszerelvények összeütközése, illetve az abból adódó óriási robbanás következtében ütött ki. A BBC brit televízió olyan műholdfelvételeket mutatott be pénteken, amelyek 18 órával a hatalmas robbanás után készültek a vasúti szerencsétlenség helyszínéről, s amelyeken még ennyi idő elteltével is az látszik, hogy roppant füstfelhők gomolyognak az észak-koreai Rjongcshon város felett.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik