Belföld

Még áprilisban eldől az Antenna Hungária sorsa

Még áprilisban meghirdetik az Antenna Hungária (AH) többségi részvénycsomagját. A Magyar Hírlap értesülései szerint az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. a távközlési cég teljes állami tulajdonban lévő részét értékesíteni kívánja, s hogy miként, arról a kormány hamarosan dönt.

Nem véletlenül drágultak tíz százalékkal az Antenna Hungária Rt. részvényei az elmúlt hét végén – sőt kedden még újabb két százalékkal emelkedett az AH árfolyama. A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) regisztrált árnövekedés oka az lehet, hogy elterjedt: hamarosan meghirdetik a műsorszóró cég állami tulajdonban lévő részvényeit. Erre rátett egy lapáttal az osztalékfizetésről szóló, később igaznak bizonyult pletyka. Az Antenna tíz éve osztotta fel legutóbb a nyereségét.

Az ügyletet lebonyolító ÁPV Rt. a napilap értesülései szerint két változatot terjesztett elő: vagy egyben, szakmai befektetőnek adják el a 74 százalékos pakettet (ennek piaci értéke megközelítőleg 24 milliárd forint, azaz mintegy 97 millió euró), vagy két részletben válnak meg ettől. Utóbbi esetben az 50 százalékos részt szakmai befektető vásárolhatná meg, míg a maradék 24 százalékos pakettet a tőzsdére vinnék.

Hogy a két verzió közül melyik valósul meg, arról a kormány dönt – még ebben a hónapban. Korábban, a Mol-részvények nagy port kavaró, zártkörű, meghívásos aukción való értékesítésekor a pénzügyminiszter jelezte: e módszer a következő magánosítások során is használható lehet. Draskovics konkrétan a Richter-pakettet említette.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik