Belföld

A félvezetők és a fogyasztói elektronika erősítette a Philips nyereségét

Kedden a holland elektronikai óriás erős első negyedévi nyereségről adott számot, amit elsősorban félvezető és fogyasztói elektronikai divízióinak kiváló értékesítési eredményeinek köszönhet.

Az amsterdami székhelyű konglomerátum első negyedévi nyeresége 550 millió euró volt, szemben az előző év 69 milliós nyereségével. A forgalom azonban mindössze 2 százalékkal, a tavalyi 6,5 milliárdról 6,63 milliárd euróra nőtt.

Jan Hommen pénzügyi vezérigazgató-helyettes a sajtóértekezleten kiemelte, hogy „sikerült tartaniuk a tavaly kezdődött lendületet”. (A Philips 2003-at 695 millió euró nyereséggel zárta két egymást követő sokmilliárdos veszteséget produkáló év után.)

A holland cég arra számít, hogy 2004 is nyereséges lesz, míg a forgalom 5-10 százalékkal nő – „bár az 5-7 százalékos növekedés sokkal valószínűbb”, tette hozzá Hommen, aki úgy véli, hogy az általuk támogatott események, mint az olimpia és a portugáliai futball EB, növelni fogják a fogyasztói elektronikai cikkek iránti keresletet.

A cég üzemi eredménye 218 millió euróra emelkedett a tavalyi 32 millióról, miután mind az öt nagy divízió – a világító, a gyógyászati, a félvezetőgyártó, a háztartási gép és a fogyasztói elektronikai – kivétel nélkül pozitív üzemi eredményt hozott, de különösen a síkpaneles TV-knek és monitoroknak sikerült fokozniuk a nyereséget.

Az LG-vel közös LG Philips LCD cég, amely a piacvezető LCD beszállító, 215 millió euróval járult hozzá a cég nyereségéhez az első negyedévben. A félvezető eladások a tavalyi 1,13 milliárdról 1,3 milliárd euróra nőttek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik