Belföld

Költségvetési aprópénzek

Nincs vége a költségvetési megszorító intézkedéseknek: szerdán 13,7 milliárd forint mértékű további kiadáscsökkentést határozott el a kormány. A Fidesz ezért ötletszegénynek nevezte kormányzat gazdaságpolitikusait.

Szerdán a korábbi 185 milliárd forintos költségvetési kiadáscsökkentésen túl további 13,7 milliárd forint zárolásáról döntött a kormány, ebből kívánja finanszírozni az agrármegállapodásból és az M5-ös matricássá tételéből adódó többletköltségeket.

Az intézkedésre az Országgyűlés hétfői, a cégtelefonok közterheivel kapcsolatos döntéséből adódó várható bevételkiesés miatt van szükség. A kiadáscsökkentés részleteiről eddig keveset tudni, mindössze annyi ismert, hogy az intézkedés nem érinti a rendőrséget és az egészségbiztosítási alapot.

Egyszerű képlet: kevesebb kiadás, kevesebb adó

Draskovics Tibor szerint a közkiadások csökkentése alapján lehet csak adócsökkentésről beszélni, a Pénzügyminisztériumban hamarosan elkészül egy 3 éves program az adók mérséklésére. Ha kevesebbet költünk, azt fordíthatjuk adócsökkentésre, több kiadás több adó – mondta a pénzügyminiszter a Magyar Televízió az Este című műsorában szerdán.

Draskovics Tibor ígérete szerint a pénzügyi tárca heteken belül előáll adómódosítási javaslataival, amelyben már 2005-re lesz jelentős változás a helyi adó rendszerében. Ugyanakkor megjegyezte, hogy az iparűzési adó 300 milliárd forint forrást jelent az önkormányzatoknak, így annak egy csapásra történő eltörléséről nem lehet szó.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy a kormány neheztel-e az Országgyűlésre azért, hogy nem szavazta meg a telefonadót és ennek következtében újabb 13,7 milliárd forintos megtakarításra kényszerült a kormányzat, kijelentette: “a kormány feladata, hogy végrehajtsa az Országgyűlés döntését”. A 13,7 milliárd forintos zárolást ugyanúgy osztják szét a tárcák között, mint a korábbi nagyobb megtakarítási csomagot.

Szólt arról, hogy kezdenek visszatérni a pozitív gazdasági folyamatok és meggyőződése szerint ez lehetővé teszi majd a jegybank számára a további alapkamat-csökkentést. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az államháztartás első negyedéves hiánya pontosan megegyezett az előzetes várakozással, figyelembe véve azt, hogy az ÁPV Rt. 10 milliárd forintos, márciusra várt befizetése technikai okokból átcsúszott áprilisra.

Fidesz: ötletszegény a kormány

Megdöbbentő az az ötletszegénység, ahogyan a kormányzat gazdaságpolitikusai reagálnak a gazdaság különböző helyzeteire – reagált a kiadáscsökkentésre Varga Mihály, a Fidesz parlamenti frakcióvezető-helyettese. Draskovics Tibor pénzügyminiszternek és Csillag István gazdasági miniszternek minden felmerülő gazdasági ügyről megszorító intézkedés jut az eszébe – jelentette ki a volt pénzügyminiszter.

Varga Mihály mindezzel együtt elégtelennek találta a megszorítás mértékét. Szerinte ugyanis a telefonadóból a kormány 70 milliárd forint többletbevételt remélt, most pedig 13,7 milliárd forinttal is “megelégszik”. A fideszes politikus ellentmondást vél felfedezni abban is, hogy ha a gazdaság helyzete egyre jobb, akkor miért hajlandó a kormány “költségvetési aprópénzért is megszorításokat életbe léptetni”. Megszorító csomagok helyett a magyar vállalkozások támogatására, munkahelyteremtésre, beruházásösztönzésre lenne szükség – mondta Varga Mihály.

MDF: átgondolatlan döntés

Az MDF elnöksége szerint az átgondolatlan és kapkodó pénzügyi politika újabb kudarca a 13,7 milliárd forint zárolásáról szóló kormánydöntés – közölte Herényi Károly.

Ez a döntés azt bizonyítja, hogy a kormányelőterjesztés megalapozatlan volt, és az amúgy is súlyos adóterhekkel küszködő vállalkozók helyzetét a telefonadóval tovább súlyosbította volna – mondta az MDF frakcióvezetője, utalva arra, hogy az intézkedésre a parlamentnek a cégtelefonok közterheivel kapcsolatos döntéséből adódó várható bevételkiesés miatt van szükség. “Bölcsen voksolt a parlament, amikor a kormányjavaslatot elutasította, hiszen a mai döntés arra is bizonyíték, hogy a minisztériumok és kormányhivatalok büdzséi még mindig jelentős tartalékokkal bírnak” – jelentette ki Herényi Károly.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.