Belföld

Állami támogatásban részesül 75 önkormányzati beruházás

A kormány 77 milliárd forint értékben 75 önkormányzati beruházás támogatását javasolja az Országgyűlésnek - mondta a Belügyminisztérium politikai államtitkára az önkormányzati címzett támogatásokról szóló törvényjavaslat általános vitájában, kedden a parlamentben.

A kormány a támogatások elbírálásánál azt vette figyelembe, hogy a központi források felhasználásával költséghatékony beruházások jöjjenek létre, és az önkormányzatok saját forrást is felhasználjanak – közölte Pál Tibor. Elmondta: figyelembe vették a területi kiegyenlítést is, vagyis azt, hogy lehetőleg minden megyébe jusson támogatás.

A főként megyei és térségi feladatokat megvalósító beruházásokkal több millióra tehető azok száma, akik magasabb színvonalú szolgáltatást vehetnek majd igénybe – jelentette ki az államtitkár. Pál Tibor az előzményekről elmondta: 2004-ben 528 beruházási koncepciót nyújtottak be az önkormányzatok több mint 500 milliárd forint értékben, amelyről szakmai és pénzügyi egyeztetést folytattak az érintett minisztériumokkal.

Hozzátette: a 77 milliárd forint értékű, kormány által támogatott beruházásokból a helyi önkormányzatok önrésze 15 milliárd forint, míg az állam 62 milliárd forintot biztosít, amelyből a 2004. évi új támogatás összege több mint 6 milliárd forint. “Nemcsak a támogatásra javasolt beruházások darabszáma, de a beruházások összköltsége, valamint a beruházások megvalósításához biztosított címzett támogatások összege is jelentősen megemelkedett a korábbi évekhez képest” – fogalmazott az összegekkel kapcsolatban.

Pál Tibor a támogatott beruházásokat sorolva elmondta, az egészségügyi beruházások közül a kormány azokat támogatja, amelyek kiemelt területi, regionális feladatokat valósítanak meg és először részesültek címzett támogatásban, mint a debreceni Kenézy Gyula vagy a szombathelyi Markusovszky Kórház. A kultúra területén a többfunkciós, kulturális intézményeknek otthont nyújtó épületek megvalósítását támogatták, így Győrújbaráton egy új művelődési otthon épülhet. A vízgazdálkodás terültén a szennyvízelvezetést, -tisztítást szolgáló költséghatékony beruházások támogatását javasolják, ezért többek között folytatódhat a Békés megyei belterületi vízrendezés – mondta.

A kormány támogatja egyes folyamatban lévő fejlesztések módosítását öt önkormányzatnál, ezek közül kettőnél, a mosonmagyaróvári és a kalocsai kórháznál, a kormány indokoltnak tartja többletköltségek részleges elismerését.

Az államtitkár azt mondta, a törvényjavaslat pontosítást is tartalmaz, mivel rögzíti, hogy “a címzett és céltámogatás nem szolgálhat az uniós támogatással megvalósuló beruházások társfinanszírozására, tekintettel arra (…), hogy a társfinanszírozási összegeket a már elfogadott költségvetési törvény elkülönítetten tartalmazza”.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.