Belföld

Az orosz parlament alsóháza elítélte a NATO-bővítést

Nyilatkozatban ítélte el szerdán a NATO bővítését az orosz parlament alsóháza, amely ellentétesnek tartja a szövetség hatósugarának további közeledését Oroszország határaihoz az észak-atlanti szövetség és Moszkva között az utóbbi években létrehozott új típusú kapcsolatokkal.

A 305 igen, 41 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadott nyilatkozatban az állami duma úgy vélte, hogy nem segíti elő a stabilitás és a biztonság megerősítését Európában a NATO kibővítése újabb hét tagállammal.

“A jelenkor átfogó fenyegetésére adott közös válaszok nem követelik meg, hogy a NATO bővítése nyomán újabb fegyverek jelenjenek meg az orosz állammal határos területeken, AWACS felderítő gépek járőrözzenek Lengyelország, Lettország, Litvánia és Észtország légterében, illetve a NATO légi és légvédelmi erőt telepítsen ezen országokba” – vélik az orosz képviselők, akik azzal vádolták a NATO-t, hogy katonai doktrínája megőrizte támadó jellegét, az ENSZ megkerülésével “igyekszik jelen lenni és erő felmutatásával befolyást gyakorolni a világ különböző pontjain”.

A duma szerint Európában a katonapolitikai helyzetet nem lehet stabilnak tekinteni addig, amíg a kontinens valamennyi országa nem csatlakozik az európai hagyományos fegyverek korlátozásáról szóló (CFE) szerződéshez. Rámutatva, hogy a NATO több új tagállama, így a három balti köztársaság nem részese a CFE-szerződésnek, a duma kiemelte, hogy Európában már létrejött egy “szürke zóna”, ahol nem működnek a külföldi fegyveres erők telepítését korlátozó nemzetközi-jogi előírások. Egyúttal azzal vádolta a szövetség tagállamait, hogy különböző ürügyekre hivatkozva szándékosan halogatják a módosított CFE-szerződés ratifikálását.

Az Állami Duma azzal a kéréssel fordult Vlagyimir Putyin elnökhöz, hogy hívja össze a nemzetbiztonsági tanács ülését, amelyen tekintsék át annak lehetőségeit, hogy Oroszország, összhangban nemzetközi szerződéses kötelezettségeivel, miként tudna kiegészítő védelmi fegyverzetet telepíteni a NATO-tagállamokkal határos területeire, illetve összességében megerősíteni az ország védelmi képességét.

Eközben Vlagyimir Csizov külügyminiszter-helyettes moszkvai sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Oroszország nem dramatizálja a helyzetet, álláspontja “nyugodtan negatív”, hibának tartja a NATO kibővítését. Hangsúlyozta ugyanakkor: Moszkva arra számít, hogy NATO-tagként a három balti állam tiszteletben tartja a katonai önmérséklet elvét a CFE-szerződéshez való csatlakozásukig. Az Egyesült Államok európai támaszpontjainak átrendezése kapcsán annak fontosságát hangoztatta, hogy bármiféle átalakításnak a Washington által vállalt fegyverzetellenőrzési előírások, köztük a CFE-szerződés tiszteletben tartásával kell megtörténnie.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik