Belföld

Demeter Ervin meghosszabbítaná a brókerbizottság mandátumát

Az Országgyűlés úgynevezett brókerbotrányt vizsgáló bizottságának fideszes elnöke szükségesnek tartja a testület április 20-án lejáró mandátumának meghosszabbítását azért, hogy meghallgathassák Kulcsár Attilát, az ügy fő gyanúsítottját.

A bizottság komoly eredményeket ért el annak feltárásában, hogy érintettek-e kormánypárti politikusok a bűncselekményben. A munka eredményes befejezéséhez azonban elengedhetetlen, hogy a testület meghallgassa Kulcsár Attilát, megismerjen egyes banktitkokat és 595 lehallgatási jegyzőkönyvet – mondta Demeter Ervin.

A bizottság munkájából megállapítható, hogy az autópálya-építésre szánt, úgynevezett előlegek összecsoportosítása és elsikkasztása tette lehetővé Kulcsár Attila pénzügyi tranzakcióit – tette hozzá. Közölte: az átmenetileg szabad pénzeszközök felelős vezetők tudatos közreműködésével keletkeztek, amikor átálltak az előfinanszírozásra. Megjegyezte: az Állami Számvevőszék jelentésében is az szerepel, hogy nem volt szakmai indoka az előfinanszírozásnak.

Alapos a gyanú, hogy a K&H Equities volt brókere ezeket a pénzeket elsikkasztotta, majd máig ismeretlenekhez juttatta el, s a közel 20 milliárd forinttal ő rendelkezett, ezért érdekes Kulcsár Attila kapcsolati rendszere, amely nélküle nem megismerhető – mondta el a politikus.

Az ellenzéki képviselő szerint kiderült, hogy Kulcsár Attila kapcsolatban állt a szocialista párt kampányfőnökével, pénztárosával, a gyanú szerint az elsikkasztott pénz egy része a nagyváradi Lotus Plázát építtető Modura Sándorhoz került, Kovács László, szocialista pártelnök közeli hölgyismerőse pedig azt ígérte Kulcsár Attilának, hogy “kihúzunk a sz…-ból”.

“A bizottság munkájának eredményeként számos kérdés merült fel, ami tisztázást igényel” – mondta Demeter Ervin, hozzátéve: közelebb kerültek ahhoz, hogy megkapják a választ arra, milyen kormánypárti érintettségek lehetnek. Megjegyezte: ahhoz, hogy érdemi választ tudjanak adni erre a kérdésre, elengedhetetlen Kulcsár Attila meghallgatása, amit az ezt nem akarók minden eszközzel megpróbáltak megakadályozni.

Demeter Ervin szükségesnek tartja a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat által rögzített 595 lehallgatási jegyzőkönyv megismerését is. Rámutatott: bizottsági tagként ehhez joga van. Szükséges továbbá egyes banktitkok megismerése is, ehhez viszont szükség van arra, hogy az Országgyűlés megalkossa a vizsgáló bizottságok működéséről szóló törvényt – tette hozzá. Szavai szerint ezek indokolják, hogy meghosszabbítsák a bizottság mandátumát a munka elvégzéséig. Ennek érdekében a múlt pénteken javaslatot terjesztettek be. Megjegyezte: a nap folyamán egyeztet Wiener Györggyel (MSZP) a meghallgatásokról.

Demeter Ervin úgy vélte, Kulcsár Attilát akár már a jövő héten is meghallgathatja a bizottság, hiszen semmi nem akadályozza, hogy még ezen a héten hazahozzák a bécsi kiadatási őrizetben lévő brókert.

Újságírói kérdésre válaszolva a fideszes politikus közölte, hogy nem olvasta a Népszava hétfői számában megjelent cikket, amely szerint Tóth Károly (MSZP), a brókerbizottság tagja a testület munkájának eredménytelenségéért Polt Péter legfőbb ügyészt és őt hibáztatja. “A bizottsági munkának szerintem nem az eredménytelenségét, hanem az eredményeit kell keresni, mert arra fogunk tudni építeni” – válaszolta a cikk állítására. Demeter Ervin a nyilatkozata szerint azt tapasztalta, hogy “a szocialista képviselők minden eszközzel megpróbálták megakadályozni a bizottság munkáját”. “Ebben (…) a nevezett képviselő urat is felelősség terheli” – hangsúlyozta.


Ajánlott videó

Olvasói sztorik