Belföld

Újratematizálja a közvéleményt a Fidesz

Eltérő vélekedések láttak napvilágot arról, hogy a Fidesz szombati szövetségi gyűlésén milyen tematikát követ a párt. Egyesek az EP-kampány megindítására számítanak, mások a jobboldali szövetség létrehozását ünneplő eseményt vetítenek előre , melyet Orbán Viktor öt új ötlete színesít majd.

A Fidesz a Budapesti Arénában, saját várakozásaik szerint telt házzal tartja meg szövetségi gyűlését. Az esemény konkrét témáiról, illetve a párt szándékáról egyelőre keveset tudni, nagyon eltérő nyilatkozatokat tettek a párt tisztségviselői a gyűlés fő irányait illetően. Áder János, a Fidesz frakcióvezetője szerdán, az Info rádióban azt közölte, hogy a gyűlés a párt európai parlamenti kampányát indítja meg. Pokorni Zoltán és a Fidesz szóvivője ezzel szemben május elejét jelölte meg a kampány kezdő időpontjaként, a szombati gyűlésnél jóval grandiózusabb eseményt tervezve.

 Bővült a Fidesz-szimpatizánsok tábora

A Gallup márciusi közvélemény-kutatásának adatai a korábbi felmérési eredményekkel összevetve azt mutatják, hogy a Fidesz szimpatizánsi körében folytatódott az emelkedő tendencia, miközben biztos szavazóinak köre huzamos ideje lényegében azonos szinten van, az MSZP-nek azonban szimpatizánsi köre is és biztos szavazóinak tábora is tovább fogyott. A szavazásra jogosultak körében (tehát a 18 évesnél idősebb népességben) 14 százalékpontra nőtt a Fidesz előnye a szocialistákkal szemben. Az MSZP támogatottsága 3 százalékponttal csökkent a Gallup februári méréséhez képest: most 20 százalék. A szocialisták támogatóinak aránya a 2002-es választás óta most a legalacsonyabb. A Fidesz támogatottsága a felnőtt népesség körében 2 százalékponttal nőtt: 34 százalékra emelkedett, s így közelíti a választások utáni, 2002. júniusi 36 százalékos arányt. A pártot választók körén belül a Fidesz javára mutatkozó különbség most 23 százalékpont, tehát lényegesen magasabb, mint ebben a ciklusban bármikor – állapítja meg a közvéleménykutatás. A Fidesz híveinek aránya a pártot választók körében 3 százalékponttal nőtt (54 százalékra). Az MSZP-t választók aránya ezen a körön belül számolva 6 százalékponttal csökkent (most 31 százalék). Medgyessy Péter kormányfő megítélése közel másfél éve, 2002 novemberében volt a legkedvezőbb: akkor tíz felnőtt közül hat azt mondta, hogy a miniszterelnök jól látja el feladatát. A kutatóintézet március eleji felmérése – egy hónappal a két országértékelő beszéd elhangzása után – azt mutatja: mára már csak minden negyedik megkérdezett tartja jónak a kormányfő munkáját. Az ellenkező véleményen lévők aránya 58 százalékra emelkedett. A kormánnyal szemben még nagyobb az elégedetlenség: 23 százalék van csak kedvező véleménnyel, míg 63 százalék szerint a kormány rosszul látja el feladatát.

A Magyar Nemzet információi ez utóbbi változatot erősítik meg, hozzátéve, hogy az összejövetel fő témáját Orbán Viktor javaslata képezi majd. Ezek az indítványok – esetenként törvényjavaslatok – az emberek mindennapjait érintő problémák megoldására irányulnak, többek között a foglalkoztatás, az otthonteremtés, a mezőgazdaság és az egészségügy területén – írja a lap. Az öt pontról további részletek nem szivárogtak ki.

Az EP-kampány elindítását ugyanakkor indokolná, hogy hétfőtől Orbán Viktor és Schmitt Pál, a Fidesz EP-listájának vezetője országjáró körutat tesz a párt indítványainak népszerűsítésére.

A közvélemény tematizálására játszanak

Annyi mégis biztos, hogy a Fidesz ezzel a nagygyűléssel kívánja hosszabb időre saját elgondolásai felé terelni a közvélemény érdeklődését. A Fidesz vezetői azt remélik, hogy sikerül átvenni a kezdeményezést a kormánytól és mozgósítani a közvéleményt, miután Medgyessy Péter miniszterelnök közjogi javaslatainak kommunikációs offenzívája a felmérések szerint kifulladt – mondja a párt.

Az újdonságok szombati időzítéséhez a legutóbbi Gallup felmérés is megfelelő alapot ad. A felmérés fő megállapítás ugyanis, hogy a pártot választók körében a Fidesz növelte előnyét, és így már 23 százalékos előnnyel vezet az MSZP-t lehagyva. A közvéleménykutatás emellett beszámolt arról, hogy a Medgyessy kormány munkájával csupán az emberek egynegyede elégedett.

Természetes kampánykezdet

Török Gábor politikai elemző reálisnak tartja, hogy a hírekben elhangzott irányokba fut a szombati szövetségi gyűlés. Egyértelmű, hogy az esemény a közbeszéd tematizálását szolgája majd. Nagy döntésekre a hétvégén nem lehet számítani, hiszen ez a rendezvény inkább kampánycélokat szolgál, nem pedig konkrét funkciókkal, feladatokkal bíró kongresszust tart a Fidesz. Az elemző arra számít, hogy gazdasági és materiális témák kerülnek majd előtérbe, és nagyon is konkrét javaslatok hangoznak el.

Az EP-kampány kezdetéről elhangzott eltérő nyilatkozatokat Török Gábor úgy kommentálta: természetes, hogy a párt képviselői nem mondják ki a nyilvánosság előtt, hogy a szombati esemény lenne az EP-kampány kezdete. A kampány szó ugyanis negatív felhangokat is hordoz magában. Természetes, hogy egy ilyen kampányesemény fontos állomása az EP-választásokra való felkészülésnek, ez készíti elő a további tevékenykedést.

Szövetségi gyötrelmek

A Fidesz tavaly májusban határozta el Orbán Viktor javaslatára, hogy jobboldali szövetséget alakít ki a kereszténydemokrata MKDSZ, a Fidelitas, a Kisgazda Polgári Egyesület és a Lungo Drom részvételével. Az idei tavaszi gyűlés eredeti célja lette volna, hogy a szövetség megalakulásának lezárását közösen ünnepeljék meg, egyben demonstrálják az új egységet.

A mostani vélekedések szerint azonban a szombati gyűlésen háttérbe szorul ez a vonal. A jobboldali szövetség képét ugyanis beárnyékolja, hogy az MDF távol kívánja tartani magát tőle. Amíg az előbb felsorolt politikai tömörülések és pártok vezetői együtt jelennek meg, addig Dávid Ibolya nem lesz ott a gyűlésen. A távolmaradását személyes indokok is vezetik. Miként Révész Máriusz a Népszabadságnak elmondta: megérti, hogy Dávid Ibolyát „nem fűti a vágy”, hogy az elmúlt napokban tett, a keresztapákról, az MSZP és a Fidesz állítólagos osztozkodásáról szóló kijelentései után beszédet mondjon a Fidesz tizenkétezer szimpatizánsa előtt.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik