Belföld

Bizonytalan, hogy meddig marad Szász a PSZÁF élén

Az Alkotmánybíróság keddi határozata a kormányt igazolta, vagyis kijelenthető, hogy a befektetők és betétesek védelméről szóló törvény 99,9 százalékban kiállta az alkotmányossági próbát – számol be a Népszabadság Gál J. Zoltán bejelentéséről. A kormányszóvivő szerint az ellenzéki aggályok hamisnak bizonyultak.

Mindössze egy jogtechnikai kérdést kell pontosítani, s ez egyszerű módosítással elvégezhető – mondta a Gál J. Zoltán kormányszóvivő. Hangsúlyozta: az Alkotmánybíróság döntése szerint a jelenlegi vezetők mandátuma akkor is megszűnhet, ha kinevezésük határozott időre szólt.

A törvényjavaslatot Mádl Ferenc köztársasági elnök visszaküldi az Országgyűlésnek, majd az alkotmányügyi bizottság elé kerül a kormány által módosított változat – fejtette ki Gál J. Zoltán.


A kabinet azt indítványozza, hogy a jelenlegi vezetőség mandátuma ne a törvény hatálybalépésével, hanem az új felügyeleti testület megalakulásakor szűnjék meg. Így elkerülhető az „interregnum”.


A kormányszóvivő nem tudta megmondani, mikor szűnhet meg Szász Károly megbízatása, mert először a pályázatokat kell majd kiírni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik