Belföld

Májustól drágább lesz jogosítványt szerezni

A közlekedésfelügyeleti hatósági díjak átlagosan 6,5 százalékkal, az idei várható infláció mértékével emelkednek április közepén, illetve május elsején - mondta Békési István, a Közlekedési Főfelügyelet (KF) főigazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Békési István elmondta, emelési javaslataikat megtették a szaktárcának, ám a döntés a közlekedési miniszteré, aki rendeletben határozza meg a díjakat. A közúti fuvarozók új közösségi engedélyének, az úgynevezett EU-licenc előre láthatólag 90 ezer forint lesz április 15-től, míg a többi felügyeleti díj kihirdetését május 1-jére várja a főigazgató.

Az új számítógépes elméleti gépjármű-vezetői engedély vizsgáztatásdíja az eddigi 1820 forintról várhatóan a duplájára emelkedik – mondta a főigazgató. Szebényi Márta főigazgató-helyettes közölte: a számítógépes elméleti vizsgáztatás módszerére nincs EU-direktíva, ám tartalmát szigorúan meghatározza az unió. Emlékeztetett arra, hogy a 15 EU-tagországban már mindenütt ezzel a módszerrel végzik az elméleti vizsgáztatást.

Hozzátette: először a fővárosban és Pest megyében végeznek teszteket április elején, majd a hónap második felében az autós iskoláknak is kiadják a számítógépes programot. A tapasztalatok értékelése után várhatóan április végén-május elején e két területen már élesben is bevezetik a számítógépes elméleti vizsgáztatást.

Békési István kérdésre válaszolva elmondta: az új rendszer beruházásának teljes költsége eléri az egymilliárd forintot, amiből mintegy 400 millió forintot tesz ki a számítástechnikai fejlesztés, míg 600 millió forintot az új tantermek kialakítása.

Az EU-licencszel kapcsolatban a főigazgató közölte: bár egyszeri költsége magasabb, mint az eddigi 4.500 forintos nemzetközi közúti fuvarozási engedély és az egy évre szóló EU-országokban használható áruszállítási engedély, amely 75 ezer forint volt, ám az új EU-licenc 5 évre szól, így egy évre lebontva mindössze 18 ezer forint kiadást jelent a fuvarozóknak.

A főigazgató kifejtette: a KF idei költségvetése 22,9 milliárd forinttal számol, ám ez várhatóan több mint egymilliárddal lesz kevesebb, mivel a költségvetés tervezése még a múlt év augusztusában történt, és azóta két alkalommal is központi döntés alapján csökkenteni kellett.

Utalt arra, hogy a múlt év végén 152 fős leépítést hajtottak végre a felügyeleteknél és reményét fejezte ki, hogy több embert már nem kell elbocsátani. Békési István elmondta azt is, hogy az Európai Unió által elvárt átlagos szintű szolgáltatás ellátásához 300 fővel kevesebb munkatárssal rendelkeznek.

A főigazgató megerősítette, hogy a 4-es metró szükséges közlekedéshatósági engedélyét egy hete első fokon kiadták, ám jogerőssé 15 nap után válik. Eddig tudomásuk szerint nem érkezett fellebbezés az engedély ellen.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik