Belföld

Gondoskodni kíván a kormány a diósgyőri munkásokról

A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) arra is felkészült, hogy befektetők hiányában foglalkoztatáspolitikai eszközökkel gondoskodjon a Borsodi Nemesacél Művek (BNA) munkásairól - tájékoztatta a szaktárca az MTI-t szerdán.

A közlemény szerint a megyei munkaügyi központ folyamatosan figyeli az eseményeket, és készen áll arra, hogy szükség esetén szolgáltatásaival azonnal a dolgozók rendelkezésére álljon.

Az FMM tájékoztatása szerint, látva a Diósgyőrben kialakult súlyos helyzetet, illetve felelősséget érezve az ott dolgozó munkások jövőjéért több csatornán keresztül keresi a megoldást a foglalkoztatási gondokra.

A szaktárca ugyanakkor érthetetlennek tartja, hogy a tavalyi 1,1 milliárd forintos bértámogatás ellenére miként alakulhatott ilyen kedvezőtlenül a cég pénzügyi helyzete. Ez a segítség azt jelentette, hogy az elmúlt időszakban a kormány fizette a diósgyőri munkások bérét, biztosítva ezzel foglalkoztatásukat.

A minisztérium, a menedzsment által benyújtott üzleti terv alapján jó okkal hihette, hogy Diósgyőrött a kohászat fenntartható, megerősíthető és a beszállítókkal együtt mintegy háromezer dolgozó megélhetése hosszú távon biztosítható.

Ezzel szemben az elmúlt időszak fejleményei azt mutatják, hogy a menedzsment nem tudott megfelelni vállalt kötelezettségeinek.

A szaktárca álláspontja szerint piacgazdasági viszonyok között a piaci résztvevőknek tudomásul kell venniük, hogy egy adott ágazat, üzem fennmaradása elsősorban a versenyben való helytállástól függ.

Mivel az acéliparban jelenleg világszerte konjunktúra tapasztalható, úgy tűnik, hogy tőkeerős és megfelelő szakértelemmel rendelkező befektetőkkel a diósgyőri cég helyzete stabilizálható. Ehhez azonban az kell, hogy a leendő felszámoló komoly erőfeszítéseket tegyen a helyzet mielőbbi megnyugtató megoldására és a dolgozók munkahelyének megtartására.

A minisztérium azonban továbbra is abban bízik, hogy mihamarabb sikerül megfelelő befektetőt találni és továbbra is biztosítható lesz 3 ezer ember munkahelye Diósgyőrött.

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.