Belföld

Orosz-japán olajvezeték épül

Japán és Oroszország megállapodott egy olajvezeték építésében, amely Észak-Szibériából az Oroszország csendes-óceáni partján fekvő Nahodkáig húzódna - közölte a tárgyalásokhoz közel álló japán kormányilletékes hétfőn.

Korábban Kína is javasolt egy vezetéktervet Oroszországnak, de a jelek szerint a várhatóan 5-8 milliárd dollárba kerülő japán változat győzött. Mindazonáltal a japán megoldás szerint is lesz a vezetéknek egy leágazása a kínai Tacsingig (Daqing).

“A vezeték célállomását rögzítettük. A vezeték Nahodkáig húzódik és leágazik Tacsingig” – mondta a japán illetékes, hozzátéve, hogy Oroszország még nem döntötte el, hogy előbb a fővezetéket építi meg Nahodkáig, vagy a legágazást Tacsingig.

A vezeték kiindulási pontja Tajset lesz, mintegy 500 kilométerre északkeletre a Japán által eredetileg javasolt Angarszktól. Az újonnan felvázolt útvonal – a Bajkál-tótól északra haladó vezeték – előmozdítja Oroszország észak-keleti részének fejlődését, és Moszkva ellenőrizni tudja az Egyesült Államokba irányuló olajszállításokat.

Eredetileg az orosz Trasznyeft monopolvállalat javasolta a Nahodka nyílt kikötőjéig húzódó vezeték építését Japánnak. A terv azonban lekerült a napirendről, amikor Oroszország és Kína tavaly nyilatkozatot írt alá az olaj- és a gázipari együttműködésről, és ez a nyilatkozat tartalmazta a YUKOS által javasolt Oroszország-Kína olajvezeték megépítését is. Oroszország azután a múlt hónapban közölte, hogy a Kína-útvonalat környezetvédelmi megfontolásokból elvetették.

A Tajsetből induló vezeték több mint 4000 kilométer hosszú lesz, és valószínűleg a kínai autonóm terület, Belső-Mongólia határához közeli Szkovorogyinon halad át, ahonnan a vezeték Tacsing felé leágazik majd. A leágazás építési költsége 2,8 milliárd dollárra tehető. Minthogy a fő vezeték orosz területen halad, Moszkva a teljes vezetéket ellenőrizni tudja, és közvetlenül tud olajat szállítani Japánnak, Dél-Koreának és főképp a világ legnagyobb energia-felhasználójának, az Egyesült Államoknak.


 

Címkék: archívum

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.