A zombori cég szerint nyilvánvaló, hogy a jászberényi akkumulátorok címkéje hamisítvány, hasonmása annak, amely a szerbiai vállalat Black Horse akkumulátorain látható. A hamisítók olyan messzire merészkedtek, hogy a matricákat is Zomborban nyomtatták, és még szó szerint lemásolták hozzá a zombori termékek használati utasítását, illetve garancialevelét is – olvasható a közleményben.
A zombori cég három és fél hónapos behozatali tilalmat eszközölt ki a hatóságoknál a magyar vállalat termékeire, de a Jász Plasztik szemlátomást nem tágít, és Szerbia városaiban megjelentek a magyar vállalat reklámplakátjai. A zombori vállalat közleményében tudatja, hogy keresetet nyújtott be a jászberényi üzem ellen a belgrádi kereskedelmi bíróságon.
A zombori akkumulátorgyár szerint a Jász Plasztik termékeit Szerbiában a Promadris nevű belgrádi vállalat forgalmazza a tavalyi év közepétől, és májustól novemberig mintegy 57 ezer Silver Horse típusú akkumulátort hozott be az országba közel egymillió euró értékben. A Jász Plasztik korábban akkumulátordobozokat szállított a zombori cégnek, amely a Promadris lerakataiban tárolta termékeit.