Belföld

Soros életcélja – Bush megbuktatása

A magyar származású üzletember, Soros György - aki nemrégiben 54. lett a világ leggazdagabbjai között hétmilliárd dolláros vagyonával - úgy nyilatkozott a Bloomberg hírügynökség szerint, hogy George W. Bush amerikai elnök adócsökkentési intézkedései nem váltották be a reményeket, nem teremtettek elegendő munkahelyet az USA-ban. Ehelyett az Egyesült Államokban sokkal kevesebb munkahely létesült, mint amennyi külföldre vándorolt az országból.

Soros szerint a gazdagok megadóztatásának visszaállításával – vagyis a 300 ezer dollár fölötti jövedelemmel rendelkezőkmegadóztatásával – csökkenthető lenne a költségvetési deficit, és megfelelő lehetőség nyílna a munkahelyteremtő programok beindítására.

A 73 éves Soros erről a University of California at Berkeley-n nyilatkozott újságíróknak, az ott tartott előadása után. A szenátusi republikánusok egyébként nemrégiben terjesztettek elő egy javaslatot, miszerint a jelenlegi adócsökkentéseket öt évre meg kellene hosszabbítani Amerikában, ami 44 milliárd dollárt érinthet.

Soros, aki a New York-i székhelyű Soros Fund Management LLC elnöke, úgy nyilatkozott, hogy idén a legfőbb küldetésének azt tartja életében, hogy megbuktassa George W. Bush elnököt.

Soros arról is beszélt, hogy el van ragadtatva John Kerry szenátortól, a potenciális demokrata elnökjelölttől. Soros azért tiszteli a vietnami veteránt, mert ellentétben a háborús propagandát folytató Bush-sal – aki annak idején elbújt a katonai szolgálat elől -, ő, mármint Kerry, kiáll a konfliktusok békés rendezése mellett.

A Bloomberg megemlíti azt is, hogy Soros kockázati tőkealapja, a Quantum Endowment Fund 8,3 milliárd dollárt kezel, és tavaly 15 százalékos növekedést ért el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik