A lengyelek törekvését az alapozza meg, hogy ők tudhatják majd magukénak az unió leghosszabb külső határszakaszát. Rajtuk kívül Észtországgal, Szlovéniával, Lettországgal és Máltával kell megküzdenünk az EU-hatóság székhelyéért.
A képviselet 2005 januárjában kezdi el tevékenységét. Mintegy harminc alkalmazottal működik majd, költségvetése 2005-ben hatmillió, 2006-ban tízmillió euró lesz, s fontos szerephez jut a bővítés után. Feladata lesz többek között az EU tagországok határőreinek kiképzése, és a döntés az illegális bevándorlók sorsáról, a kiutasításról. Az, hogy végül melyik országba kerül a képviselet, valószínűleg kemény politikai lobbizás eredményeként dől majd el: hiszen a székhelynek otthont adó ország anyagi támogatást is kap a képviselet működtetéséhez. Természetesen presztízsszempontok is befolyásolják a pályázókat: a közösségen belüli jobb pozíció kivívásáért folytatott harcnak, az új tagállamok egymás közötti rivalizálásának első terepe lehet a székhelyért folytatott küzdelem.
Az EU idén nyáron dönti el, hogy melyik csatlakozó országba telepíti az unió külső határainak képviseletét.
