A vagyonkezelő igazgatósága jövő csütörtöki ülésén veszi napirendjére a Vértesi Erőmű helyzetét, de a korábbi kormánydöntés alapján nem valószínű, hogy értékesíteni lehet az erőművet – mondta a vezérigazgató-helyettes.
Kijelentette: a kormánydöntés értelmében a kormány összes kötelezettségét át kellene vállalnia a vevőnek; mivel erre kevés az esély, vélhetően újból a kormány elé kell vinni az erőmű ügyét. Az ÁPV Rt. február 12-én közölte, hogy a vevő, a Vértes Energia Befektetési és Fejlesztő Kft. elállt a Vértesi Erőmű Rt. megvásárlásától.
Vági Márton ezzel kapcsolatban elmondta: a privatizációs pályázat nyertese azzal indokolta visszalépését, hogy a sikeres pályázat után történt olyan változás, amely többmilliárdos terhet rótt volna rá. Ez az új környezetvédelmi törvény és az abból következő környezetterhelési díj lett volna.
Közölte: a vagyonkezelő menedzsmentje a pályázattól visszalépő Vértes Energia Befektetési és Fejlesztő Kft. döntéséről levélben tájékoztatta a korábbi pályázókat, és azt is megkérdezték, fenntartják-e korábban tett ajánlatukat. A levelek tartalmáról a vezérigazgató-helyettes nem adott tájékoztatást a bizottsági ülésen, annyit azonban elárult, hogy arról a jövő heti igazgatósági ülésen tárgyalnak.
Mindezek alapján Vági Márton elmondta: úgy látja, a Vértesi Erőműnél még szóba jöhet a privatizáció, de akkor változtatni kell a jelenlegi feltételrendszeren.
