Belföld

Bajai születésű Jelasics lett a szerb jegybankelnök

Az egy hónapja megalakult szerb parlament szerdán leváltotta a szavazati csalással megválasztott jegybankelnököt, Kori Udovickit és helyére Radovan Jelasicot, a pénzintézet volt alelnökét választotta meg. A törvényhozás lecserélte a teljes a jegybanki tanácsot is. Jelasic az árstabilitás megtartását tartja elsődleges feladatának.

Az új jegybankelnök megválasztási után közölte, hogy elődje döntéseinek többségét nem fogja hatályon kívül helyezni, mert meggyőződése, hogy Udovicki szakértelemmel hozta meg azokat.

Jelasic az árstabilitás elérését és megtartását mondta elsődleges céljának. Szerinte a dinárárfolyam stabilitásának előfeltétele, hogy az jövő héten megalakuló új szerb kormány munkáját konkrét lépések megtételével kezdje, amelyek csökkentik a külkereskedelmi hiányt és vonzani fogják a külföldi befektetéseket. Jelasic szerint fel kell gyorsítani a privatizációs folyamatot is. Kilátásba helyezte az egyelőre el sem kezdődött bankprivatizáció felgyorsítását, és a pénzintézetek munkájának szigorúbb ellenőrzését.

Radovan Jelasic 1968-ban született Baján, 1992-ben végezte el a belgrádi közgazdasági egyetemet, majd az egyesült államokbeli Illinoisi Egyetemen szerezte meg tudományos fokozatát. Németországban, majd egy évig Magyarországon dolgozott, a külkereskedelemmel foglalkozó Vega-impex Kft.-nél. Kifogástalanul beszél magyarul. 1994-től a frankfurti Deutsche Banknál dolgozott, ahol a pénzintézet közép- és délkelet-európai osztálynak volt a vezetője. 2000. decemberében lett a jugoszláv jegybank alelnöke, de Mladjan Dinkic jegybankelnök leváltásával önként távozott a pénzintézetből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik