Belföld

Pénteken kezdődik a Simon Tibor halálával kapcsolatos büntetőper

A Simon Tibor, a Ferencváros egykori válogatott labdarúgójának agyonverése miatti büntetőper pénteken kezdődik a Fővárosi Bíróságon.

Az ügyészség szerint a vádlottak 2002. április 21-én a II. kerület Lövőház utcában lévő Café Allure nevű szórakozóhelyen összeszólalkoztak a sportemberrel, majd az utcán súlyosan bántalmazták. Ütésekkel, rúgásokkal olyan koponyasérüléseket okoztak, amelyek két nappal később Simon Tibor halálát okozták. Az ügyészség szerint többek között tanúvallomások és videófelvételek bizonyítják a vádlottak bűnösségét.

Magyar György ügyvéd, aki a Készenléti Rendőrségnek az ügyben megvádolt egykori rendőrét védi, az MTI-nek elmondta: ügyfele bűnössége az eljárás során feltehetően nem bizonyítható. A bíróság pedig csak a kétséget kizáró bizonyítékok alapján ítélhet. Az ügyvéd szerint a vádlott őrző-védő feladatait teljesítette, amikor a szórakozóhely biztonsági embereként kituszkolta Simon Tibort és a vele összetűzésbe keveredett személyeket a helyiségből. Az utcán pedig egyáltalán nem került fizikai érintkezésbe a sértettel. “Védencemnek semmi köze Simon Tibor halálához” – állította Magyar György.



 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik