Belföld

Tovább apad a Balaton – idén sem lesz vízpótlás

Az azonnali vízpótlásra a Balatonnál 2004-ben sem ok, sem lehetőség nincs, de a várhatóan tartós aszály miatt meg kell kezdeni az esetleg szükségessé váló egyszeri vízpótlás legalább 1-3 évet igénybe vevő szakmai, műszaki, tudományos, pénzügyi előkészítését - jelentette ki Tihanyban a Balaton-vidék polgármestereinek tartott fórumon Persányi Miklós.

A Balatonnál minden a vízzel függ össze, márpedig a tó vízszintje 2004-ben várhatóan körülbelül 20 centiméterrel alacsonyabb lesz, mint tavaly volt, s az előrejelzések szerint a következő években is folytatódik az aszály – hangsúlyozta a környezetvédelmi és vízügyi miniszter.

„Ha ma döntenénk a vízpótlásról, leghamarabb 4-5 év múlva kerülhetne víz a Balatonba. Cselekedni akkor kell, ha a víz mennyiségének csökkenése a vízminőség romlásával párosul” – fogalmazott a miniszter, aki elmondta: a tó vizének a minősége változatlanul jó.

A Balaton vízszintje az elmúlt 150 évben többször volt a maihoz hasonlóan alacsony, de az idegenforgalom vészhelyzetének az elkerülése érdekében meg kell tenni az előkészületeket a költségek és a környezeti kockázatok fölmérésével a vízpótlásra.


Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik