Az euroszkeptikusok pártja a svéd politikai paletta középére pozícionálja magát, elnöke várhatóan a Nordbanken korábbi vezető közgazdásza, a szociáldemokrata Nils Lundgren lesz. A tagok jegyzékén a Svéd Nemzeti Bank korábbi elnöke, Lars Wohlin neve is szerepel. Az új párt fő gondolati összetartó ereje az európai integrációval kapcsolatban tanúsított szkepticizmus.
Mindjárt az Európai Parlamentbe?
A tavaly szeptember közepén megrendezett népszavazáson a svédek 56 százaléka szavazott az euró bevezetése ellen. A legfrissebb felmérések szerint azóta még inkább teret nyertek az eurószkeptikusok: jelenleg a szavazópolgárok 61 százaléka veti el az euró gondolatát.
Az új párt leendő elnöke, Nils Lundgren merész tervekkel és reményekkel várja a politikai szervezet két héten belüli hivatalos bejegyzését. – A választópolgárok 40 százaléka arra vágyik, amit mi fogunk nyújtani. Ez akár négy európai parlamenti helyet is hozhat számunkra a nyári választásokon – nyilatkozta a svéd sajtóban.
Referendum és szubszidiaritás
Az egyelőre név nélküli párt három fő követelést fogalmazott meg. Svédországban tartsanak népszavazást az EU-alkotmányról; tiszteletben kell tartani a tavalyi euróreferendumot, amely egyértelműen elutasította az egységes európai valuta bevezetését, ugyanakkor általában véve is fokozottabban alkalmazni szükséges a szubszidiaritás elvét, amely szerint a döntéshozás az állampolgárokhoz lehető legközelebbi szinten történjék.
