Belföld

2003-ban csökkent a német GDP

Németország hazai összterméke (GDP) tavaly, azaz 2003-ban 0,1 százalékkal csökkent - közölték a szövetségi statisztikai hivatalban csütörtökön.

Először fordult elő 1993 óta, hogy a német GDP egész évben csökken. 1993-ban 1,1 százalékkal zsugorodott az Európai Unió legnagyobb gazdasága. 2002-ben a német GDP még 0,2 százalékkal növekedett, 2001-ben 0,8 százalékos növekedést mértek, 2000-ben 2,9 százalékos volt a GDP-többlet. Az idei évre a kormány 1,5-2,0 százalékos GDP-növekedést vár. Ám a Bundesbank elnöke, Ernst Welteke már a héten figyelmeztetett: az euró ereje fékezheti a növekedést idén.


A tavalyi utolsó negyedben a német gazdaság növekedőben volt, gyorsabban, mint a harmadik negyedben, de elmaradva az elemzők 0,5 százalékos becslésétől – mondták ugyancsak a statisztikai hivatalban csütörtökön. Pontosabb számot nem közöltek. Wolfgang Clement német gazdasági miniszter csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy a kilábalás, a javulás gyorsul, és az adókönnyítések miatt az idén fordulat lesz mind a fogyasztásban, mint a beruházásokban.


Tavaly az első félévben a német gazdaság recesszióba süllyedt, két egymást követő, negyedéven belüli visszaesés formájában. Az első negyedben a GDP 0,2 százalékkal csökkent az előző negyedhez képest, és 0,4 százalékkal nagyobb volt a 2002-es első negyedévinél, a második negyedben a negyedéves csökkenés 0,2 százalékos volt ismét, az egy évvel korábbihoz képest pedig 0,7 százalékos visszaesés mutatkozott, a harmadik negyedben 0,2 százalékos negyedévi növekedés volt, de még mindig 0,2 százalékos elmaradás az egy évvel azelőttitől. Tavaly a német államháztartás hiánya a GDP 4,0 százaléka volt, közölték ugyancsak kedden. Az előzetes becslések legalább 4,2 százalékra szóltak.


Tavalyelőtt a hiány a GDP 3,5 százaléka volt. Az idén várhatóan harmadszor fogja meghaladni a hiány az euróövezeti tagság 3 százalékos feltételét. A hiány 2001-ben a GDP 2,8 százalékát tette ki, a 2000-es 1,2 százalékos többlet után, amely az UMTS-koncessziók 50,8 milliárd eurós értékesítésének volt köszönhető. Enélkül éppen 1,2 százalékos lett volna a hiány 2000-ben. 1999-a GDP 1,6 százalékának megfelelő összeg volt a német államháztartás hiánya. A német gazdaság három egymást követő éve gyakorlatilag stagnál, a tavalyi, 0,1 százalékos csökkenés ennek a periódusnak a legrosszabb eredménye.


Tavaly a magánfogyasztás 0,2 százalékkal csökkent Németországban a tavalyelőtti 1,0 százalékos visszaesés után. A közfogyasztás 0,7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi 1,7 százalékos többlet után. A beruházások 3,3 százalékkal csökkentek, a 2002-es 6,7 százalékos mínusz után. A német export tavaly 1,1 százalékkal bővült a 2002-es 3,4 százalékos növekedést követően, az import ellenben 2,0 százalékkal gyarapodott az egy évvel azelőtti 1,7 százalékos csökkenés után.


Elemzők, közgazdászok véleménye szerint a tavalyi bajok lényege, hogy a gyenge export nem tudta ellensúlyozni a hazai kereslet folytatódó visszaesésének hatását a GDP-re. Németország az elmúlt hónapokban profitált a világgazdaságban összességben tapasztalható fellendülésből: az erős euró ellenére is javultak a német exportkilátások. A német ipari termelés novemberben a második egymást követő hónapban növekedett, a megrendelések pedig három egymást követő hónapban emelkedtek.


 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik