Sötétben tapogatóznak a műkereskedők az uniós csatlakozás piaci hatásait illetően. Az általában ellentmondásos véleményeket hangoztató piaci szereplők most leginkább az árak alakulását illetően vannak különböző véleményen. Egyesek ugyanis arra figyelmeztetnek, hogy a mostani dekonjunktúra idején megdőlni látszik az az örökérvényűnek mondott szabály is, miszerint a kvalitásos képek ára mindig nő. Megtörtént, amit eddig nem tapasztaltunk – mondja Gallai Gergely, a szentendrei Erdész Galéria munkatársa -, hogy jó kép addigi reálisnak tűnő, megfizetett magas ára csökkent. Sőt, olyan példa is akadt, hogy az elmúlt évek aukcióin vett több tízmilliós festményt „menekülő” – mondjuk kétharmados – áron sem tudnak ma újból értékesíteni.
Stagnál a piac?
Ha vannak is kiugró árverési eredmények – mint amilyen Munkácsy Poros út című festményének 220 milliós leütési ára a Mű-Terem Galéria decemberi árverésén -, a galeristák szerint áll a piac. Elfogyóban a kvalitásos, érdeklődésre érdemes műtárgy, s ami még felbukkan, annak irreálisan magas az ára. A hazai kínálatban így részint az úgynevezett kismesterek előtérbe kerülésére lehet számítani, illetve az egyre inkább érzékelhető kimerülést külföldről be- vagy éppen hazahozott művekkel lehet pótolni – mondja a műtárgypiac gazdasági elemzésével foglalkozó Reszegi Judit. Úgy tippel, hogy elsősorban a keleti piacok, a most csatlakozó országok, illetve a szovjet utódállamok jöhetnek szóba forrásként.
E művek importját viszont új adóteher sújtja. Az eddigi nulla százalékos áfa-kulcsú műtárgybehozatalt ugyanis az 5 százalékos sávba sorolták át januártól. Amúgy minden más változatlan, bár a hazai műkereskedőknek volna módosítási javaslata. Így például csökkentenék az országhatáron belüli műtárgy-adásvétel, mint mondják, Európában egyedülállóan magas áfáját. A műkereskedelem után ugyanis úgynevezett különbözeti áfát kell fizetni, ami alkalmasint 25 százalék is lehet, s amitől a kereskedők – nyugat-európai mintára – természetesen szívesen megszabadulnának. Van, aki továbbá azt reméli, hogy számos műtárgy felszabadul a védettség alól.
Így véli Virág Judit is, aki a csatlakozással egyszerűen több külföldi eladóra és vevőre számít. A Mű-Terem Galéria forgalmában eddig is meglehetősen nagy volt a határon túli szereplők aránya, akik 20-25 százalékot képviseltek a festményeknél mindkét oldalon. A társtulajdonos várakozásai szerint ez a hányad tovább nőhet, amennyiben a magyar piac jobban bekapcsolódik a nemzetközi műtárgy-kereskedelembe; mértékek becslésébe azonban nem bocsátkozik. Más változást – kínálatban, árban, sőt galériák esetleges alapításában – sem lát a szakember. “Bár nehéz nagy, külföldi galéria fejével gondolkozni – mondja Virág Judit -, nem látom okát, hogy itt felbukkanjon valamelyikük.” Ennek magyarázatát egyfelől a piac teljes lefedettségében látja a galerista, mondván “nem fér ide több szereplő”, másfelől abban, hogy a műtárgy-kereskedelem bizalmi kapcsolatot feltételez, ezt pedig nem lehet hirtelenjében megteremteni.
Ha volna ilyen törekvés, az új galéria felbukkanásáról már nyilván pletykálna a piac – közli egy galerista csalhatatlannak vélt jelét annak, hogy nem jelenik meg nagyobb új műtárgypiaci szereplő Magyarországon. 
Ismeretlen kortársak
Kifejezetten felkészületlenül éri az EU-csatlakozás a műtárgypiac kortárs szegmensét – mondja Szoboszlai János, az acb Galéria vezetője. Mint azt a korábban nyugat-európában dolgozó, amerikai egyetemen tanító galerista meséli, mindig néma csend a válasz arra a kérdésére külföldön, hogy milyen magyar kortárs művészt ismer az illető.
Ebben Szoboszlai szerint főként a hazai non-profit intézményrendszer a ludas: minthogy magángalériák ezt nem bírják el, a múzeumok feladata volna nyugaton a terepet előkészíteni a magyar művészek számára. Ebben a csehek és a szlovének bizton lekörözik Magyarországot: van olyan cseh galéria, amelyik uniós országokban is nyitott már irodát, és akad olyan szlovén művész, akit New York-i galerista is képvisel. A hazai vásárlóközönségnek sincs e körről ismerete, s még kevésbé várható el külföldiektől, hogy ezek után “elhiggye” valamely művészről, hogy az hiteles, kitartóan műveli “területét”, és valamilyen standard szerint magasra értékelhető. Következésképpen a magyar piacon a vártnál lassabban lesz majd érzékelhető efféle uniós hatás – vélekedik Szoboszlai. Ebben ugyanakkor az is benne rejlik, hogy áraik most még semmiképpen nem szabadulnak el.
Menedzselés
Szalóky Károly, a kortárs műveket 14 éve árusító Várfok Galéria tulajdonos-vezetője szerint az EU-val egyfajta integrálódás bizonyára megindul: kénytelenek lesznek művészek és galeristák egyaránt megtanulni a tisztességes kereskedés, az exkluzív szerződések szabályait. Azaz a galériáknak magukra kell vállalniuk a művészek menedzselését, a hosszú távú, kidolgozott együttműködést, a “megcsinálást” – amit ma mindössze 4-5 galéria tesz -, s a művészek sem adhatják el “hálátlanul” a galériájukon kívül, közvetlenül a műteremből (olcsóbban, áfa-mentesen) a műveiket.
Az elmúlt években volt már rá példa, hogy kevésbé tehetséges, ám annál jobban és mesterségesen “megcsinált” külföldi művészt kapott fel a magyar sajtó és a laikus piac – akadt olyan festő, akit egyenesen minisztériumi támogatás is segített. Kétes kvalitású képek özönét adták el milliós árakon. A hírnév- és piacrontás elkerülése végett kifejezetten diszkréten kezelt esetek ugyanakkor előrevetítik: külföldi művészek és galériák igenis próbára tehetik a gyűjtő és műtárgyba fektető magyar közönség ízlését, tudását. Ahogy Szalóky Károly finoman fogalmaz: a nem túl nagy múltra visszatekintő hazai gyűjtési szellemen és gyakorlaton kifoghatnak a külföldi tőkeerős galériák drága, de silány kínálattal. Ezzel párhuzamosan azt a rossz hazai szokást is pellengérre állítja, miszerint a tájékozódásra, keresésre nem szánunk időt és energiát. A műtárgy-befektetési fiaskókat ennek híján viszont nehezen kerülhetjük el, s a hazai vásárlók túlnyomó részét továbbra is könnyen megvezetheti a hírverés.
