Belföld

Berki Judit nem vállalta a Romaügyi Igazgatóság vezetését

Berki Judit - a Miniszterelnöki Hivataltól január 1-jével Romaügyi Igazgatóság néven az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalhoz került - Romaügyi Hivatal volt vezetője végleg úgy döntött, hogy nem fogadja el a számára felajánlott Romaügyi igazgatóság vezetői posztját - erről Teleki László, a Miniszterelnöki Hivatal roma ügyekért felelős politikai államtitkára telefonon tájékoztatta az MTI-t, miután tárgyalást folytatott az ügyben az érintettel.

Berki Judit – akit a nemzeti hírügynökség kedden a RomaWeb.hu internetes honlapon megjelent, a vezetői posztot elutasító nyilatkozata nyomán megkeresett – elhatározásáról már aznap beszámolt az MTI-nek.

Berki Judit, aki 2002. júniusától volt a hivatal vezetője, azt mondta: a Romaügyi Igazgatóság vezetői pozícióját ajánlották fel számára. A Romaügyi Hivatal, amely egy önálló közigazgatási egység volt, megszűnt, s a romák társadalmi integrációjával kapcsolatos kormányzati munka az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal feladatkörébe került.

“Én úgy gondoltam, hogy az elmúlt másfél évben, amit tudtunk (…) azt önálló közigazgatási szervként megtettünk; (…) ebben a új felállásban, ebben az új struktúrában nem gondolom, hogy nekem hosszabb távon szerepem és lehetőségem lehet a roma ügyek képviseletében” – fogalmazott.

Teleki László az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: minden ember saját maga hozza meg a döntéseit. Mint hozzátette, ebben az esetben sem szerette volna befolyásolni Berki Juditot, mivel megítélése szerint minden feltételt biztosítottak volna a munkájához, s ennek ellenére döntött a nemleges válasz mellett. Az államtitkár hozzátette: várhatóan január 12-én megbeszélést folytat Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszterrel a poszt betöltésének személyi kérdéseiről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik