Belföld

Csizmár Gábor

1954. szeptember 27-én született Budapesten. 1978-ban a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskolán műszaki tanári oklevelet, 1989-ben a Politikai Főiskolán, politikai szociológia szakon egyetemi diplomát szerzett. 1978-87 között a KISZ Budapesti Bizottságának munkatársaként, 1982-83-ban a KISZ IV. kerületi Bizottsága titkáraként, 1983-87 között a Magyar Úttörők Szövetsége Budapesti Elnökségének elnökeként dolgozott. 1987-től 1989-ig az MSZMP Budapesti Bizottsága Művelődési Osztályán volt osztályvezető-helyettes, majd 1989-től 1991-ig a Fővárosi Tanács, illetve Főpolgármesteri Hivatal Társadalompolitikai Titkárságát vezette. 1991-től 1994-ig az Esély-Budapest (Gyermek- és Ifjúsági) Alapítvány titkára volt.

1990-94 között önkormányzati képviselőként tevékenykedett Újpesten, 1994 óta – szintén Újpesten – a Budapest 5. sz. választókerületének országgyűlési képviselője 1994-2002 között az Országgyűlés oktatási és tudományos bizottságának, 1998 és 2002 között ifjúsági és sportbizottságnak is tagja volt. 2002. május 27. óta a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára.

A Magyar Szocialista Pártnak 1989 óta tagja. Az MSZP-ben 1990-92 között és 1998 óta a Budapest IV. kerületi szervezet elnökeként, 1991-92 és 1994-98 között az országos választmány tagjaként, 1997-98 között országos ügyvivőként, 2001 óta kabinetvezetőként végez pártmunkát. Tíz jogi kézikönyvnek társszerzője, két szakmai folyóiratnak szerkesztője. Rendszeresen vállal óraadást felsőoktatási intézményekben, felnőttképzési kurzusokon. Számos civil szervezet munkájában vesz részt önkéntesként. Özvegy, két lánya van.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.