Belföld

Kedvezőbb reálgazdaságot, romló egyensúlyt vár az Ecostat

A reálgazdasági folyamatok egyre kedvezőbb képet mutatnak, ugyanakkor folytatódik a külső és belső egyensúly romlása - tartalmazza az Ecostat Gazdaságelemző és Informatikai Intézet év végi elemzése.

Az intézet arra számít, hogy a gazdaság növekedése az idén 2,7 százalék lesz, jövőre azonban már eléri a 3,1 százalékot. Jelentősen gyorsulnak a növekedést megalapozó beruházások. Míg az idén az állóeszköz-felhalmozás várhatóan csak 2,2 százalékkal bővül, jövőre eléri a 8 százalékot. Többek között ennek eredményeként kedvezőbbé válik az export-import-arány. A behozatal az idén is és jövőre is jelentős mértékben, 9,1 százalékkal haladja meg az ez évit. E gyors dinamikához fokozatosan felzárkózik az export. Az idei esztendőben a kivitel növekedése 4,5 százalék lesz, jövőre pedig már eléri a 7,9 százalékot. E kedvező jelenségek mellett továbbra is számos kedvezőtlenre is számítanak.


Így a korábban előre jelzettnél magasabb lesz az infláció az idén, és jövőre is. Az ez évre várt fogyasztói árindexet 4,6 százalékról 4,7 százalékra módosították, a jövő évit pedig 6 százalékról 6,1 százalékra emelték. Igazán jelentős egyensúlyromlást a folyó fizetési mérlegnél vár az intézet. Azzal számolnak, hogy a deficit az idén 4,8 milliárd eurót tesz ki, jövőre pedig a korábban számított 4 milliárd helyett a hiány eléri az 5,1 milliárd eurót. Ugyanakkor az államháztartás egyenlege némileg javul, a GDP-arányos hiány az ez évi 5,4 százalékról jövőre 3,9 százalékra csökken (a kormányzati prognózis az idei esztendőre 5-5,2 százalék, jövőre 3,8 százalék).


Az Ecostat elemzői úgy vélik, hogy a forint az év végén kialakult viszonylag gyenge pozíciójához képest a következő év elején némileg erősödni fog. Ezzel párhuzamosan a Magyar Nemzeti Bank valószínűleg január vége-február eleje előtt nem csökkent kamatot, addig megmarad a magas, 12,5 százalékos alapkamat. Az Ecostat szerint a monetáris lazítás – vagyis a kamatszínvonal mérséklése – csak lassan és fokozatosan képzelhető el.


 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik