Belföld

“Manipulált” orosz választási eredmények

Nemzetközi megfigyelők szerint a vasárnapi orosz törvényhozási választások nem voltak teljesen tiszták, a választókat saját pénzükön manipulálták - írta az Observer.

„Az állami eszközökhöz, forrásokhoz, épületekhez való hozzáférés óriási előnye miatt a választási eredmények súlyosan torzultak” – nyilatkozta Bruce George, a nemzetközi megfigyelők küldöttségének feje. Putyin pártja az Egységes Oroszország az adófizetők pénzét és az állami televíziót használva népszerűsítette pártját a kampány során.

Az EBESZ által Oroszország szerte szétküldött 400 megfigyelő egybehangzó jelentése szerint „az ország visszalépett a demokratizálódás útján”.

A szavazatok több mint 98 százalékának összeszámolása után az Egységes Oroszország a szavazatok 37,1 százalékával vezeti a választásokat. Szakértők szerint ez lehetővé teszi, hogy Putyin megszerezze az alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többséget és beteljesíthesse álmát: még egyszer négy évet tölt el az elnöki székben.

A kétkedések ellenére Putyin „ a demokrácia megerősödéseként” értékelte saját győzelmét, és a választásokat.

Az EU szerint a választások „rendben” lezajlottak, de a hivatalos véleményezéssel megvárják az EBESZ nyilatkozatát.

Az amerikaiak is aggódnak

A Fehér Ház nyilatkozatban jelentette ki: osztja az EBESZ megfigyelők aggodalmát a választások lefolyásával kapcsolatban. “Támogatjuk Oroszország politikai és gazdasági reformtörekvéseit, erőfeszítéseit azoknak a demokratikus intézményeknek a kiépítésére, amelyek fontosak a szabad és demokratikus államok számára, mint például a szabad sajtó, a politikai pártok és a törvények uralma” – jelentette ki a Fehér Ház szóvivője. 

A választások várhatóan újabb próba elé állítják az orosz-amerikai kapcsolatokat. Sokan attól félnek, hogy az orosz befolyás jelentősen megerősödik a volt szovjet tagállamokban.

Múlt héten mind Colin Powell külügyminiszter, mind pedig Donald Rumsfeld, védelmi miniszter kifejezte aggodalmát a Moldovában és Grúziában jelenleg is állomásozó orosz fegyveres erők miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik