Nincs könnyű dolga a magyar tényfeltáró újságírónak. Miközben Amerikában egy-másfél éves nyomozás előzi meg a leleplező írások megjelentetését, addig nálunk a felfokozott tempó miatt hetente egy-két kisebb-nagyobb
botrány kerül napvilágra, és ennek megfelelően áradnak az információk a legkülönbözőbb médiákból, s ilyenkor inkább csak a rendbetételre koncentrálhatnak a tényfeltárók, semmint arra, hogy újabb és újabb tényeket bányásszanak ki.
A K&H-ügyben amúgy sincs szükség a tényfeltárásra, gyakorlatilag hetente, naponta szivárognak ki újabb és újabb „tények”, inkább a rendszerezés hiányzott eddig az ügy kapcsán. Aki a napi- és hetilapok, az internetes újságok kiadásait rendszeresen olvassa, az láthatja, hogy nálunk minden információ gyorsan napvilágra kerül, aztán majd a következő napok eldöntik, hogy megfelel-e a valóságnak, vagy sem az ott közölt „tény”.
Magyar módra
A felfokozott tempóban, amikor a kiszivárogtatók rendszerint árverési licitálóként működnek, és egymást múlják felül információkkal és dezinformációkkal, az újságíróknak nincs idejük megvárni egy-egy hír alapos leellenőrzését. Az újságokban megjelent adathalmaz híráradatában kellett rendet teremteniük az elemzőknek. Nem véletlenül kevés hát a példa Magyarországon arra, hogy igényesen, szakszerűen legyenek képesek az újságírók feldolgozni egy témát. Még kevesebb a példa arra, hogy utólag bizonyítani tudják igazukat. Az pedig a legritkább eset – pedig voltaképpen erről szólna a tényfeltáró újságírás –, hogy következményei is legyenek az írásoknak. Magyarországon ugyanis olyan politikai kultúra kezd kialakulni, amelyben egyszerűen már nem számít, hogy ki mibe keveredett bele, ki mit követett el, nagyon ritkán vannak jogi, politikai következményei egy-egy botrány napvilágra kerülésének.
Mong Attila és György Bence számos tényt helyezó új, részletesebb megvilágításba, és még a szakújságírók számára is mondanak újdonságot, de nem elsősorban hír szempontjából érdekes a munkájuk. Inkább abban segítenek az érdeklődőnek – az újságírónak is –, hogy eligazodjék a bonyolult kapcsolati hálóban, amely a botrányt át- meg átszövi, s megpróbáljunk tisztán látni ott, ahol valószínűleg sohasem lesz „körpanoráma”, de legalább egy-egy fénycsóva nyomán bepillanthatunk a hatalom és a pénz működésének kulisszatitkaiba. A Milliárdok mágusai ezért nem elsősorban tényfeltáró könyv, hanem inkább a K&H-botrány kézikönyve, amely időrendi sorrendben és tematizáltan is végigveszi a legfontosabb eseményeket. A könyv több évre visszatekint: Kulcsár Attila befektetési tanácsadó tevékenységétől, illetve Rejtő E. Tibor K&H-s és korábbi karrierjétől kezdve a letartóztatásokig kíséri végig az ügy szereplőinek pályafutását.
Érintettség
A szerzőpáros érdekessége, hogy egyikük (György Bence) édesapja közvetve ugyan, de érintett a brókerbotrányban: György Gábor, a Sláger Rádió vezérigazgatója is Kulcsár Attila egyik ügyfele volt ugyanis. A szerzők ezért hangsúlyozzák, hogy mindez nem befolyásolta őket művük elkészítésében.
Szó esik autópálya-építésről, pártfinanszírozásról, igaz, elsősorban az MSZP-s kapcsolatokról. A könyvben említés történik a K&H és a Fidesz esetleges viszonyáról is, de ez szinte elhanyagolható terjedelemben történik (1-2 oldalon, míg az MSZP-ről ötvenszer ennyt olvashatunk). Mindez nem a szerzők elfogultságára utal – remélhetőleg –, hanem arra, hogy az ügyben eddig elsősorban a baloldali politikusok érintettségéről jelentek meg hírek a sajtóban.
Itt érünk el ahhoz a ponthoz, amikor a szerzőktől valóban igényelhetnénk némi tényfeltárást. Mendemondákra hivatkozva ugyanis megemlítik az MSZP-nél a felsőbb vezetők érintettségét, de azt nem próbálják meg bizonyítani. Említenek fideszeseket is – sokkal kisebb terjedelemben –, de ott sem tudunk meg valójában semmi bizonyosat. Az ügyintézők, bankárok, brókerek, autópályás vállalkozók tevékenységéről számos részletet elkaphatunk, az államigazgatási eljárás, a rendőrségi nyomozás és az ügyészségi vizsgálódás részeredményeit is megismerhetjük, de hogy a nagypolitikához kapcsolódó ügyek miként kapcsolódnak a nagypolitikához – erről csak homályos utalások szintjén tájékozódhatunk. Éppen ezért tekinthető kézikönyvnek a mostani alkotás, amelyben minden egyes korábbi újsághírt el tudunk helyezni valamilyen összefüggésben, de hiányoznak azok a „kemény” információk, amelyek megalapozhatnák a komolyabb gondolkodást az ügyről, s valóban tényfeltárónak minősíthetnénk a művet.
A most megjelent kötet azonban így is megdöbbentő korrajzot nyújt, hiteles(nek tűnő) leírásokat tartalmaz a dolgok menetéről. Szó esik olyan vesztegetésekről, amelyek kormányzati tényezőket érintenek több kormányban is, de természetesen nevek nélkül, minthogy alig volt idejük a szerzőknek a források ilyen szintű ellenőrzésére. Ettől függetlenül a brókerbotrány körüli folyamatokat kitűnően érzékeltetik a mégoly tárgyszerű leírásokban is.
