Belföld

A lakosság negyede használja az internetet

A magyar lakosság 25 százaléka szokott internetezni, míg a legalább havi rendszerességgel internetezők aránya 22 százalék - derült ki az Információs Társadalom Szakmai Napok című háromnapos rendezvénysorozat második napján, az internettel kapcsolatos konferencián bemutatott felmérésből.

A World Internet Projekt (WIP) nevű vizsgálatot tíz éve indította el a Kaliforniai Egyetem (UCLA) és a szingapúri kommunikációs kutatások intézete. A WIP felmérésben 15 ország vesz részt, Magyarország három éve.

A tanulmány szerint az internetet használók száma Magyarországon évente átlagosan 3 százalékkal nő, így a régió többi országához képest is lemaradásban van. Dessewffy Tibor, a WIP projektvezetője az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a korábbi évekkel ellentétben az internet használóinak többsége idén már nemcsak a munkahelyen vagy az iskolában használja a világhálót. Az internetezés helyszíneként otthonukat is megjelölők aránya az összes internetezőn belül ma már eléri a 41 százalékot, ami a teljes 14 éves és idősebb lakosságon belül 10,3 százalék. Ezzel az otthon az első helyre került az internetezés lehetséges helyszíneinek rangsorában.

Az internethasználók a leggyakrabban e-mail-ezésre és munkával és tanulással kapcsolatos információk keresésére, illetve szórakozásra, ügyintézésre használják az internetet. A netezők harmada legalább heti gyakorisággal internetezik ilyen célból – derült ki a felmérésből. On-line vásárlásra legalább heti vagy havi rendszerességgel 11 százalék használja az internetet, ami jelentős növekedés a tavalyi 2 százalékhoz képest.

A WIP felmérte az is, miért nem használják sokan az internetet: az idei válaszok alapján ennek legfőbb oka a motiváció hiánya. A nem használók 36 százaléka azt nyilatkozta, hogy azért nem internetezik, mert nincs rá szüksége. Továbbra is fontos gát a számítógép hiánya, amit a megkérdezettek 30 százaléka jelölt meg.

A felmérés szerint az idén is előkelő helyen található az anyagi okokra hivatkozás. Tavaly a megkérdezettek 21 százaléka, az idén pedig 18 százaléka mondta azt, hogy azért nem internetezik, mert túl drága. A tudásbeli hiányosságok is fontosak, a nem netezők 17 százaléka említette, hogy azért nem használja a világhálót, mert nincs ehhez megfelelő tudása. Dessewffy Tibor érdekességként megemlítette, hogy a technológiai félelem, vagyis az újtól való félelem Magyarországon sokkal alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik